A Balaton mélyén rejtőző tengeralattjáró legendája mindig is izgalmas téma volt a helyiek és a turisták körében. A tó vize alatt egy titokzatos világ bújik meg, amely tele van történetekkel és rejtélyekkel. Az elmondások szerint a második világháború idej

A Monarchia zászlaja alatt hajózó első magyar tengeralattjáró, az SM U-1 - Forrás: Wikipédia

Az első világháború előtt az Osztrák-Magyar Monarchia, ha nem is volt klasszikus tengeri nagyhatalom, azért számottevő flottával rendelkezett, részt vett a kor hadi fejlesztéseiben is. 1867-ben létrejött a Császári és Királyi Haditengerészet, amely a 20. század elejéig ugyan nem képviselt nagy erőt, de gyors és folyamatos fejlesztéssel az I. világháború kitöréséig a világ hatodik legnagyobb flottáját hozták létre.

Az elvesztett világháború, illetve a trianoni békediktátum után tengerünket és tengeri haderőnket is elvesztettük, történetünk viszont még pont a flottafejlesztés idején, annak hajnalán játszódik, így ne kanyarodjunk ennyire előre.

Az 1900-as évek hajnalán a tengeralattjárók és torpedók fejlesztése új dimenzióba lépett, és minden magára valamit adó tengeri hatalom igyekezett részt venni ebben a fegyverkezési versenyben. A Monarchia ügyesen pozicionálta magát ebben a szektorban, hiszen a fiumei Első Magyar Tengeralattjáró Rt. gyárában készítették el a kor legnagyobb részét a torpedóknak. Egészen az I. világháború kitöréséig ez a létesítmény volt a világ vezető torpedógyára, jelentős szerepet játszva a tengeri hadviselés alakulásában.

Ezért is vált igazi szenzációvá, amikor 1905-ben a Balatonra invitálták a sajtó képviselőit egy búvárhajó próbahajózására. A rendezvény során, két eredménytelen próbálkozást követően, a tengeralattjáró-búvárhajó váratlanul elsüllyedt. A későbbi keresések ellenére a roncsok nyomaira sosem bukkantak rá.

A történet azonban számos hiányossággal küzd, amire Márffy Bence, a magyar-történelem szakos tanár és az Időutazó YouTube-csatorna szerkesztője is felhívta a figyelmet egy videójában. Ő alaposan áttekintette a szinte már-már túlzottan izgalmasnak tűnő balatoni tengeralattjáró esetét, és rámutatott a benne rejlő ellentmondásokra.

Mielőtt belemennénk a részletekbe, fontos megjegyezni, hogy ez a búvárhajó soha nem jutott el addig, hogy neve legyen, nem összekeverendő tehát a Monarchia haditengerészetéhez tartozó SMS Balatonnal, ahogy a Monarchia zászlaja alatt hajózó első magyar tengeralattjáróval, az SM U-1-gyel sem.

A szenzációs történet úgy szól, hogy Meszleny (más forrásokban Meszlényi) Pál független képviselő 1904-ben alapított egy részvénytársaságot, amelynek feltett célja volt, hogy megépítse egy bizonyos Udvary Ferenc találmányát, egy búvárhajót. Udvary nem akármilyen dolgot ígért, azt állította, hogy találmánya 60 km/h-s sebességgel képes haladni a víz alatt, ami őrületes dolog lett volna, tekintve, hogy a korabeli tengeralattjárók ennek a töredékét sem tudták. A közel 1,5 év alatt megépített, 1909 februárjában elkészült első magyar tengeralattjáró, az SM U-1 maximális sebessége 10 km/h volt, és a magával hordozott torpedók sem tudtak többet 16 km/h-nál.

A feljegyzések tanúsága szerint Udvary búvárhajója 1905-re készült el, és a Hévízi-tó mélyén elvégezték az első tesztmerülést, amely csupán egy egyszerű merülőpróba volt. Az igazi próbafolyamatra nem sokkal később, július 22-én került sor a keszthelyi kikötőben. Itt azonban a négy hengert ötvöző búvárhajó mindössze néhány métert tett meg, mielőtt léket kapott, és elsüllyedt. A személyzet és az elsüllyedt jármű megmentésére a helyi csónakázó egyesület tagjai siettek, ám a mentés nem ment könnyen; a hajó a medernek ütközve szétesett, így darabonként kellett kiemelni, ami hosszú napokat vett igénybe a keresgélés miatt. Az akkumulátor, amely a hajtáshoz elengedhetetlen volt, soha nem került elő - ennek a későbbiekben még jelentősége lesz.

Ahogy a Balatonnal foglalkozó Tó-retró blog fogalmazott: "A második kísérlet valójában már nem keltett semmilyen sajtóvisszhangot. Annyit tudunk, hogy a kijavított hajót még valószínűleg abban az évben újra vízre tették, és ezúttal egészen Balatonboglár közeléig jutottak vele." Állítólag Udvary maga vezette a hajót, amin merülés közben történt motorhiba, így a háromfős személyzet kénytelen volt magát menteni, a gépet pedig süllyedni hagyni a vízben. "A képviselő ezután kénytelen-kelletlen belátta, hogy egy búvárhajó megtervezése sajnos mégsem olyan egyszerű mutatvány, mint eleinte gondolta, és fel is hagyott a frissen jött matrózélettel" - folytatja a blog, és kitér arra is, hogy 1939-ben néhány amatőr történész kezdeményezésére egy alapítvány szerette volna megtalálni és kiemelni a történelmi jelentőségű hajót. Ez végül soha nem történt meg az elsüllyedéshez és a hajóhoz köthető meglehetősen kevés információ, valamint a II. világháború kitörése miatt.

A balatoni tengeralattjáró története valóban sok kérdést vet fel, és az Időutazó videója jól rámutatott ezekre a problémákra. Már az alapoknál kiderül, hogy Meszleny, aki az Udvary által megálmodott projekt megvalósításába kezdett, nem rendelkezett sem a szükséges tőkével, sem a megfelelő tudással, sem pedig a szükséges tapasztalattal ahhoz, hogy egy ilyen ambiciózus vállalkozásba belevágjon. Ráadásul Udvary sem volt műszaki végzettséggel bíró szakember, bár a pályafutása során eltöltött két év technikai tanműhelyi képzését említette az életrajzában. Úgy tűnik, hogy Udvary apja politikai pályafutását követve sikeresen bejutott a parlamentbe, majd fellelkesülve, mint heves hazafi, megígérte a közönségnek, hogy egy olyan tengeralattjárót alkot, amely felülmúlja mindenki legmerészebb elképzeléseit, és a korabeli versenytársakat is túlszárnyalja. Meszleny teljes mellszélességgel mögé állt, és a média is felfigyelt a projekt ígéreteire, ám a történet végkimenetele sajnálatosan balul sült el: a hajó néhány teszt után elsüllyedt, és a Balaton mélyén maradt, ezzel pedig a nagyszabású álom szertefoszlott.

A háttérben viszont egy pénzügyi csalás bontakozott ki, ami sok mindenre magyarázatot ad. Udvaryt 1906-ra feljelentették, mert a hozzá kötődő Néptakarékpénztár és maga Udvary is sikkasztott. Emiatt 1907-ben elszökött az országból, öt évvel később, 1912-ben a görögországi Szmirnában (mai Izmir) fogták el. Feltehető, hogy a tengeralattjárós hitegetés is ehhez a csaláshoz kötődött, talán így próbálhatott pénzhez jutni Udvary. Az átverés tényét erősíti, hogy meglehetősen kicsi tengeralattjáróról lehetett szó, hiszen a vízből kiemelés után a helyi csónakázó egyesület épületében helyezték el azt. Akkoriban Magyarországon maximum hírből ismerhették, hogy mi az a tengeralattjáró, így az Udvaryék által összeeszkábált eszközre könnyen hihették, hogy valóban tengeralattjárót látnak.

Különösen figyelemre méltó, hogy a kiemelés után éppen az akkumulátor hiányzott az összeszereléskor. Az első, a sajtó által is figyelemmel kísért teszt során a hajó mindössze néhány métert tudott megtenni, ami felveti a kérdést, hogy valójában soha nem is volt igazi hajtása. A második teszt, amely állítólag Keszthelytől Balatonboglárig zajlott, nem vonzott sem sajtó képviselőit, sem független szemtanúkat, így újfent kérdésessé válik, hogy valóban úgy zajlott-e, ahogyan Udvary állította. További kétségeket ébreszt, hogy Balatonboglárnál már több mint egy évszázada is meglehetősen sekély volt a Balaton, és egy ilyen mélységű vízben egy elsüllyedt tengeralattjárónak nyom nélkül kellett volna eltűnnie.

Bármi is volt Udvaryék célja a titokzatos búvárhajóval, bizonyos formában biztosan fennmarad az utókornak a története. A TCH Tárnoki Művészeti Egyesület tagjai 2023-ban ugyanis ezt a történetet örökítették meg a szántódi vasútállomás aluljáróinak falain, kicsit Némó kapitány világára hajazva.