A családi örökség nem csupán a véredben rejlik, hanem az általad hozott döntésekben és választásokban formálódik.
Egy hétköznapi pillanat: vitában elszakad a cérna, és egyszer csak ugyanaz a mondat hagyja el a szánkat, amit gyerekként annyira gyűlöltünk hallani. "Ha nem csinálod meg, úgy jársz, mint én." Ismerős? A családi minták nem mindig tudatosan élnek bennünk - de irányítják a döntéseinket, a kapcsolatainkat, a szorongásainkat.
Sokan felnőttként döbbennek rá, hogy az életük során ugyanazok a viselkedési minták köszönnek vissza: a folyamatos alkalmazkodás, a hűtlenség elnézése, a konfliktusok elkerülése vagy éppen a hangos összeveszések. Ezek a mélyen gyökerező programok a háttérben működnek, még akkor is, ha tudatosan más irányba szeretnénk elmozdulni. Coachként gyakran tanúja vagyok annak, hogy a klienseim első reakciója a megdöbbenés, amikor rájönnek: nem csupán a jelenlegi helyzetükre reagálnak, hanem a gyermekkorukból hozott hiányokkal küzdenek – mondja Lévai Lívia párkapcsolati szakértő.
Amikor valaki kétségekkel küzd a kapcsolata elhagyása kapcsán, gyakran nem csupán a partner elvesztésétől retteg, hanem inkább a gyermekkori emlékek okozta magánytól. Az a felismerés, hogy ez a félelem gyökerei a múltban rejlenek, már önmagában is felszabadító élmény lehet, de ez csupán az önismereti utazás kezdeti szakasza. Ezt követően különböző hatékony technikákkal módosíthatjuk azokat a belső motivációkat, amelyek gyermekként formálódtak, így lehetőség nyílik arra, hogy új érzelmeket tapasztaljunk meg, és más döntéseket hozzunk a jövőben.
A családi minták nemcsak a nőket érintik. A férfiak öröksége sokszor a kimondatlanságban rejlik: "a férfi nem sír", "neked kell eltartani a családot", "ne mutasd a gyengeséged". Ezek a mondatok generációkon keresztül nevelnek érzelmileg visszafogott férfiakat, akik ugyanúgy nehezen találnak kapaszkodót a kapcsolataikban, mint a megfelelési kényszerrel élő nők. Egy 2021-es hazai kutatás szerint a férfiak csupán 18%-a fordul pszichológushoz vagy coachhoz életében - vagyis a többség egyedül próbálja feldolgozni a belső terheit. Ez az érzelmi magány sokszor a párkapcsolatban is falakat emel.
A KSH adatai szerint a 2020-as években minden második házasság válással végződött, és az érintett gyermekek közel 70%-a egyszülős háztartásban nőtt fel legalább egy ideig. Ez nemcsak statisztika: ezek a gyerekek magukkal viszik a bizonytalanság, a hiány vagy a túlélési stratégiák élményét. Felnőttként pedig gyakran ugyanazokkal a dilemmákkal küzdenek: képesek-e tartósan kötődni, mernek-e bízni, vagy újra és újra megfutják ugyanazt a kört.
"Gyerekkoromban úgy éreztem, hogy akkor szeretnek, ha jól teljesítek. Ha rossz jegyet hoztam haza, nem beszéltek velem. Ma, negyvenévesen is azt érzem, hogy bizonyítanom kell a páromnak. Mintha a szeretetért még mindig jegyet osztanának." - meséli Ildikó (42).
A szakértő véleménye szerint napjainkban egyre több nő küzd azzal az érzéssel, hogy nem elég jó a párkapcsolatában, még akkor is, ha mindent megtesz a harmónia érdekében. Ennek gyakran gyökerei vannak a gyermekkorban, ahol azt tanulta, hogy a szeretet és az elfogadás csak akkor érkezik, ha gondoskodik másokról, megfelel az elvárásoknak, és hajlandó háttérbe szorítani saját szükségleteit.
Sok nő életében a családi hagyományok formálják a személyes igényekhez való viszonyukat, és gyakran úgy érzik, hogy saját szükségleteik háttérbe szorulnak. A "jó kislány" szindróma egy olyan mintázat, amely generációkon átívelően öröklődhet: a folyamatos alkalmazkodás, a segítőkészség és a megfelelés vágya sok esetben a női identitás szerves részévé válik. Ez a belső program, amelyet felnőttkorban is magukkal hordoznak, gyakran kimerültséghez vezet, nem csupán a munkahelyi környezetben, hanem a párkapcsolatokban is, ahol a saját igények elhanyagolása súlyosan befolyásolhatja a kapcsolatok minőségét.
