A rendőrség a gyilkosság gyanújával a két héttel ezelőtt holtan fellelt kisfiú édesanyját vizsgálja.

Augusztus 20-án délelőtt hívta fel egy 25 éves nagydorogi nő a rendőrséget azzal, hogy miközben a gyerekét sétáltatta, rosszul lett, elesett, elvesztette az eszméletét, és mire magához tért, a gyerek eltűnt, ő pedig hiába kereste, nem volt meg. Állítása szerint mindez Nagydorog külterületén történt egy földúton.
A rendőrök azonnal megkezdték az eljárást "személyi szabadság megsértése" gyanújával, és a helyszínen is vizsgálódásokat folytattak. A kisgyermek holttestét 5,5 órával később találták meg a földes út mentén - tájékoztatott Szabó Zoltán ezredes, Tolna vármegye bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese a sajtótájékoztató során.
A nyomozást irányító Korcsmár Péter alezredes nyilatkozata szerint a holttestet sikerült azonosítani, és a szakértői vizsgálat során megállapították, hogy a gyermek halála idegenkezűség következménye volt.
Ezt követően minősített emberölés gyanúja miatt indult nyomozás, és az anyát már aznap meggyanúsították a gyilkosság elkövetésével. A főügyészség azonnal kezdeményezte a letartóztatását. Korcsmár Péter nyilatkozata szerint az elmúlt másfél-két nap során rengeteg adatot és bizonyítékot gyűjtöttek össze, azonban a körülmények további vizsgálata folyamatban van, és azt is szemügyre veszik, hogy van-e más személy, aki kapcsolatba hozható a bűncselekménnyel.