A keresztényi felebaráti szeretet és a neoliberalizmus lényegileg ellentétes értékeket képviselnek, így nem tudják egymást harmonikusan kiegészíteni. Míg a felebaráti szeretet az emberek közötti szolidaritást, együttérzést és támogatást hangsúlyozza, addi

Ma egy olyan világban élünk, ahol a fogalmak nem csupán összemosódnak, hanem mindenki saját nézőpontja szerint értelmezi őket. Ezt gyakran tudatosan is keverik, ami miatt sokak fejében egy hatalmas zűrzavar alakul ki az alapvető értékek terén. Az egyértelműség helyett inkább a zavaros gondolatok és ellentmondások uralkodnak, ami megnehezíti a tiszta kommunikációt és a közös nevező megtalálását.

Fotó: Günther Simmermacher/pixabay Két egymással fogalmilag ellenkező gondolatot szeretnék bemutatni, tisztázni. Félreértésből és politikailag vezérelt hátsó szándékból fakadóan nagyon régóta igyekeznek összemosni a keresztényi felebaráti szeretetet a neoliberalizmus által hirdetett ún. toleranciával, "elfogadással", a "másság tiszteletével" és egyéb utópisztikus nemzetellenes vízióval. Katolikusként viszont sajnos azt is el kell ismernem, hogy nem könnyíti meg a helyzetet Ferenc pápa igen sok kijelentése, mint ahogy az sem, hogy a II. Vatikáni Zsinat óta eltelt időszakban az Egyházon belül igen erőteljesen megjelent egy modernista teológiai irányvonal, amely lényegileg abból az alapállásból indul ki, hogy a kereszténységnek sokkal inkább kell megfelelnie a "világ elvárásainak", mint Istennek. Ezt természetesen ők nem így fogalmazzák meg, és biztos vagyok benne, hogy sokakat valódi jó szándék vezérel, de ettől a tény még tény. Viszont ismerjük azt a baloldali és liberális taktikát, hogy, bár szinte minden elemében elvetik a kereszténységet, mint ahogy minden más tradíciót is, s döntően materialista alapon állnak, mégis időről időre igyekeznek keresztényinek tűnő mezben fellépni, amikor a természetellenes fajtalankodás elfogadásáért szállnak síkra, vagy arra szólítanak fel minket a "keresztényi felebaráti szeretet" nevében, hogy Európa országainak be kell fogadniuk minden migránst, mert ők menekültek. Nem állíthatjuk, hogy teljesen sikertelenül. De mégis miért? Ennek mélyebb filozófiai okai (is) vannak. Az emberi méltóság, a személy fogalma, az, hogy a kereszténység szerint minden ember Isten által teremtett lélekkel bír, s mint ilyen, egyszeri, egyedi és megismételhetetlen, különleges rangot (felelősség és feladatot is) biztosít nem csupán az emberiségnek, hanem az egyénnek is. Európa ennek a gondolatnak a mentén fejlődött ki, vált naggyá, ebből fakadt - túl az európai ember antropológiai adottságain - az egyéni kezdeményezőkészség is. Nézzük meg, Indiában - európai szemmel nézve - a személy fogalma mind a mai napig nem fejlődött ki istenigazából! Nem tudnak sem vallási, sem társadalmi, sem jogi értelemben elmélyedni és mit kezdeni a személy fogalmával. Európán kívüli vallások egyes képviselői szemében úgy tűnhet ezért, hogy a liberalizmus bizonyos aspektusból tekintve éppen a kereszténységből fejlődött ki a fentiek miatt, de ez egy óriási tévedés, a valóság ennek éppen ellenkezője. A kereszténység és a liberalizmus egymás eszmei ellenségei. Viszont azt valóban kár tagadni, hogy úgy tűnik, tényleg a nyugati világban tudott a leginkább teret nyerni a destruktív liberalizmus. Valójában azonban arról van szó, hogy mivel a keresztény Európa rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított a személy értékének, méltóságának, ezzel éltek vissza a szabadkőműves, liberális felforgatók, és úgy tüntették fel magukat, mintha ők is a keresztény felebaráti szeretet eszméjét akarnák tovább vinni, csak hát "kicsit haladóbb", "kicsit modernebb formában". De nem ez történt. Megfosztották a lényegétől: Istentől! Innentől kezdve ennek semmi köze a keresztény értékekhez, Jézus tanításaihoz, ez sátáni aknamunka, a valós ideák kigúnyolása, feje tetejére állítása. Ami persze tájékozatlan szemlélődő számára tűnhet úgy, mintha rokonságban állna, de mi sem áll távolabb az igazságtól. Hívjuk segítségül magát Jézus Krisztust, hogyan tanított a felebaráti szeretetről! A krisztusi tanításnak ez egy olyan része, amelyet kevesebbet hangoztatnak manapság a különböző álhumanista magyarázók. Ez pedig Lukács evangéliumának 10-ik részében a 29. verstől a 37-ig terjedő példabeszéd. Ebben az áll, hogy egy embert útonállók kirabolnak, és sebesültek sorsára hagynak az út szélén. Majd jönnek a járókelők, többek között egy főpap és egy lévita, de egyik sem segít rajta. Aztán arra jár egy szamaritánus, aki beolajozza sebeit és beviszi a városba, és pénzt ad neki, hogy meg tudja magát gyógyíttatni. Jézus megkérdezi: mit gondolsz, a tolvaj által kirabolt embernek ki a felebarátja? Igen, aki megkönyörült rajta. Ebből az következik, Krisztus az ellenséget és a közönyöst kizárta a felebarátok fogalomköréből. Tehát a krisztusi tanítás sem terjeszti ki - ilyen értelemben - a felebaráti szeretet kötelezettségét megkülönböztetés nélkül az ún. egyetemes emberiség elvont fogalomkörére. Ha pedig hiszünk a mindenható isteni akaratban, akkor azt is tudomásul kell vennünk, hogy a különböző népek és rasszok Isten akaratából léteznek, és mint ilyenek, értéket is képviselnek, eltüntetésük, összekeverésük, saját jellegük elveszejtése nem lehet Isten akarata. De éppilyen természeti törvény, amely törvényeket is Isten alkotott, hogy a népek közötti versengés a jobb győzelmét és az emberi faj tökéletesedését szolgálja. Ez az élet rendje, ez tudomásul kell vennünk. Jogukban áll ezt nem megtenniük a "liberális széplelkeknek", de amikor a globalizmus égisze alatt multikulturális kevert társadalmakat vizionálnak, akkor tudatosítsuk, hogy ezt a kereszténységre és a felebaráti szeretetre hivatkozva érvénnyel nem tehetik. Lantos János - Kuruc.info