A legvidámabb barakk előadás – Dési János gondolatai A színpadon megjelenő fergeteges energia és humor egy különleges élményt teremt, amelyben Dési János egyedi stílusával és mélyreható megfigyeléseivel fűszerezi a produkciót. A karakterek színes palettá
A sor fokozatosan apadt, mivel Tiborcz, a jegyárus, kizárólag készpénzt volt hajlandó elfogadni. Minden egyes visszajáró forintot precízen kiszámolt, mert számára az üzleti etika az elsődleges. Ráadásul még azt is megjegyezte, hogy bent igazán fényes a világítás, hiszen ő maga végezte el a szerelést.
Az emberek lehajtott fejjel várakoztak, hogy sorra kerüljenek, a gyerekek sem viháncoltak, néhány asszony az előre csomagolt rántott húsos szendvicset bontotta ki a családnak. Órák óta álltak már sorban. Mert a legvidámabb barakk produkció kötelező látványosság. Mindenkinek kellett kérnie kis pecsétet a könyvébe, hogy igazolja, járt itt, megnézte és tetszett neki. Talán csak azoknak nem kellett elzarándokolnia ide, akik a bumáskájukkal igazolták, hogy voltak a Lenin mauzóleumban és megnézték az öreget. (Ahhoz képest, hogy hány éves, elég jól tartja magát, jegyezte meg a harcosok puffja egyik csőrmestere.)
A legszórakoztatóbb barakk elképzelése a Cöfcöfcöf kismalacaitól származik, akik nemcsak a kreativitásukkal, hanem a szerencséjükkel is kitűntek. Az EU jelentős támogatása mellett a Nemzeti Banktól is kaptak néhány száz milliárdot, ami szinte egy mesébe illik. A történet szerint ugyanis, amikor a székház felújítása zajlott, egy rég elfeledett pince mélyén rábukkantak néhány százmillió pengőre. Ezt a felfedezést Kismatolcsy reális árfolyamon váltotta át, majd a megspórolt nyereségből beszerzett magának egy Porschét, egy falut Dubai-alsón, valamint egy kisebb űrrakétát - természetesen tavalyi modell. A kismalacok nem csupán álmodtak, hanem a valóságot is színesebbé tették!
A legvidámabb barakkot mindenkinek érdemes felkeresnie, hogy saját szemével lássa, itt minden a legnagyobb rendben zajlik, és az élet valóban csodás. Hiszen nekünk van a legvidámabb barakunk, amit még a bolgárok sem tudhatnak magukénak – hiába próbálnak nagyképűsködni a mostani eurójukkal. Pengő, milpengő, milforint – ez a szittya harcmodor, ami mindig is jellemző volt ránk.
A legszínesebb barakk küszöbén egy Orbán Viktornak öltöztetett, óriás Mikiegér fogadta a betérőket. Mindenkivel tréfásan kezet rázott, szelfizett és közben ügyesen ellopta a pénztárcáikat. A fergeteges hangulatért Gáspár Győző volt a felelős, aki matematikai és filozófiai rejtvényekkel szórakoztatta a gyerekeket, míg Tóth Gabi a világegyetem tágulásának elméletét fejtegette, hozzáfűzve, hogy nálunk zéró tolerancia van, de Brooklyn bizony nem tágul. Ezután megmutatta a ruhatár helyét, igaz, nem mindig találta meg azt a huzatos, sötét, denevérrel benépesült folyosókon. De a világegyetem így is szépen halad a maga útján.
A legvidámabb barakk egyik legszórakoztatóbb látványossága a Nagy Márton által teremtett pénztárszalag volt. Az árut az egyik végén feltetted, és mire a másik végére értél, az ára már a duplájára nőtt. A gyerekek lelkesen futkároztak körülötte, hangos kacagásukkal színesítve a jelenetet. Csodás volt látni, ahogy egy kiflit 120 forintért dobsz fel, és egy perc múlva már 240-et kóstálhatsz – igaz, cserébe valaki már lerágta a csücskét. Ez a valaki a jó Matolcsy volt, aki ügyesen rejtőzködve végezte a kiflicsücskök "vagdosását". Ha elég sokat harapott le egy nap, egy dubai luxuslakás és egy tengeralattjáró várt rá jutalmul – de meg kell mondanom, hogy a munkája nem volt éppen könnyű!
Szintén népszerű volt a deres, ahová tanárokat húztak fel és mindenki ötöt vághatott rájuk a nádpálcával, majd ezért csapáserősségtől függően 30-50 ezer forintot kapott az akció után a derék pedagógusoktól, akik, ha nem maradt már elég pénzük, fizetési előleget kaptak az ott állomásozó valamelyik Matolcsytól - mert abból vagy húsz is akad itt - 2 ezer százalékos napi kamatra.
A legvidámabb barakk közönsége sajnos egyre csak apad. Van, aki Londonban, más Berlinben vagy Kuala Lumpurban mereng azokra a boldog időkre, amikor még a legvidámabb barakk falai között élt. Sajnos a szabad világ nem olyan könnyed és vidám, mint ahogyan azt valaha elképzeltük. Az emlékek, mint színes pillangók, elrepülnek, és csak a nosztalgia marad, hogy emlékeztessen minket azokra a szép pillanatokra.
