A visszatérő Szilágyi Áron számára is kihívást jelentett az olasz, aki kifejezetten a magyar vívók stílusára készült a világbajnokságon.

A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron, miután Achilles-sérüléssel és szeptember eleji műtéttel kellett megküzdenie, májusban újra megvetette lábát a nemzetközi vívóporondon. A júniusi genovai Európa-bajnokságon kiemelkedő teljesítménnyel zárta a versenyt, egyéniben ezüstérmet, csapatban pedig aranyérmet nyert. Ezzel a teljesítménnyel a tbiliszi világbajnokságra is nagy reményekkel érkezett, hiszen újra az esélyesek között emlegették a magyar vívósport kiemelkedő alakját.
A második helyezett Szilágyi az első fordulóban magabiztosan diadalmaskodott a török Tolga Aslant felett, majd a dél-koreai Do Gjongdong következett. A kardvívónak itt sem kellett aggódnia, hiszen előbb 6-0-ra, majd 9-2-re is elhúzott, végül pedig 13-8-as eredménnyel biztosította helyét a nyolcaddöntőben. Azonban itt már nem volt ennyire egyszerű a helyzet...
Az orosz Pavel Graugyin ellen a magyar vívó 3-1-es előnyre tett szert, ám ellenfele nem adta fel, és hamarosan sikerült kiegyenlítenie a mérkőzést. Azonban a magyar klasszis gyorsan reagált, és három találatnyi előnyre tett szert. A szünet után, 8-5-ös állásnál Graugyin ismét egyenlített, sőt, sikerült fordítania is, miközben hátrálva is bravúros csuklóvágásokkal tudott tust adni. Szilágyi viszont nem hagyta, hogy a helyzet megingassa, 11-13-ról visszajött, és 14-13-ra ismét ő került előnybe. A végső tus azonban nem jött olyan könnyen, mivel újra egyenlített az orosz. Végül a magyar vívó határozottan csapott le Graugyin karjára, a zöld lámpa felvillanása pedig az ő győzelmét jelezte.
A harmadik magyar főtáblás, Szatmári András Szymon Hryciuk ellen a legjobb 32 között kiesett. A lengyel 14-12-es vezetésénél és támadásánál a magyar vívó egyenesen kitartotta kardját és szúrt, miközben a két penge nem találkozott, ami a magyar félnek ért volna pontot. Csakhogy videózás után Hryciuknak ítélte az asszóvezető, mert úgy látta, Szatmári emelgette a kardját.
- nyilatkozott közvetlenül az asszója után csalódottan a 2017-es világbajnok Szatmári, aki ezzel be is fejezte szereplését, mert a csapatversenyben ő már nem vív.