Az igazságtalanság árnyékában felnövő lélek útja - egy kettétört élet meséje az igazság felé.

Egy kettétört élet útja, amely bemutatja, hogy az igazságtalanság ellen mindig van lehetőség és szükség küzdeni; még a legmélyebb gödörből is van kiút. Ez az út a család, a közeli barátok és az önzetlen emberek támogatásával válik járhatóvá. Fontos, hogy megőrizzük a józan eszünket, és higgyünk a munkánkban és a közösségünkben, mert a visszatérés ereje képes feledtetni a legnehezebb időszakokat - még ha azok évekig elhúzódnak is. Ez a történet a fájdalomról, a kilátástalanságról, a reményről és a győzelemről szól. Mert a győzelmet akarni is szükséges. (...) Ez a könyv nem csupán egy írás, hanem a saját életem tükre. Az aljas rendszer sötétségéből a felmentéshez vezető győzelemig terjedő utat mutat be. A kötetet Markó Attila, a parlamenti képviselő jegyzi, és a baróti Tortoma kiadónál jelent meg, bemutatására pedig a Kolozsvári Magyar Napok keretében került sor, ahol Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke beszélgetett a szerzővel.

A könyv naplószerűen örökíti meg azt a százegy hónapot, amelyet Markó Attila és felesége, Markó Magdi Magyarországon töltöttek. A pár úgy döntött, hogy nem vállalják a harcot a mély igazságtalanság ellen, amely az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása körüli bonyolult eljárásokból fakadt. Kelemen Hunor összegzése nyomán kérdezte Markó Attilát, hogyan élte meg azt a drámai pillanatot, amikor 2014-ben mindössze tíz perc alatt gyanúsítottból vádlottá vált. Markó elmondta, hogy már 2007-ben meghallgatták, de csak hét év elteltével tudatosult benne, hogy mivel is néz szembe valójában.

Megdöbbentő volt felfedezni, hogy a háttérben olyan erők munkálkodnak, amelyeket nem ismerünk, és amelyek elől elfordíthatjuk a tekintetünket. Az erőfölény szinte tapinthatóvá vált, amikor egy hatalmi intézmény nem a saját céljainak megfelelően cselekszik, hanem arrogáns, hideg és távolságtartó hozzáállással közelít a valósághoz. A szerző hangsúlyozta, hogy ebben a pillanatban világossá vált számára: ez a megaláztatás már nem elviselhető emberi méltósággal.

A könyv lapjain világosan kirajzolódik, hogy Markó Attila szüntelenül arra vágyott, hogy az ügy végre lezáruljon, és reményei szerint felmentéssel záruljon, így visszatérhet a megszokott életéhez. Kelemen Hunor ezt a gondolatmenetet folytatva tette fel a következő kérdését: vajon Markó Attila elgondolkodott-e azon, mihez kezd, ha a dolgok nem a várt fordulatot veszik, és az élet nem úgy alakul, ahogyan elképzelte?

Amikor az elsőfokú ítélet megszületett, és megkaptam az öt év letöltendő börtönbüntetést, két dologra kezdtem el gondolni. Először is, arra, hogy hány további per várhat még rám, hiszen a kárpótlási ügyek száma országos szinten számos, így bármennyi dossziét elő lehetett volna venni. Másodszor, arra, hogy mi történik, ha jogerősen is megmarad ez az öt év. Talán csak 75 éves koromban térhetek vissza a szabad életbe. Így hát úgy számoltam, hogy körülbelül huszonöt évbe telhet, mire végleg túllépek ezen az egészen – emlékezett vissza Markó.

Kiemelte, hogy jogászként annyira mélyen gyökerezett benne az igazságérzet, hogy szinte elviselhetetlen volt számára a gondolat, hogy mindez a valóságban megtörténhet. "Aztán mégis megtörtént, hiszen alapfokon két különböző ügyben is öt-öt évet kaptam. Amikor pedig újabb és újabb perek kezdtek felszínre kerülni, akkor merült fel először a kérdés: mi lesz velünk?" - osztotta meg tapasztalatait, de hangsúlyozta, hogy egy percig sem mondott le a hazatérésről, még akkor sem, ha ez 75 éves korában valósulna meg.

"Tisztában voltam azzal, hogy az RMDSZ mint családom, nem tud mást tenni egy bírósági eljárásban, mint amit megtett: elmondta, hogy hisz az ártatlanságomban, de nem tud szembemenni a bírósági döntéssel" - mondta Markó. Ennek ellenére mindig érezte a támogatást, a kitartást - hangsúlyozta.

Kelemen egyfajta konokságként értékelte, és egyben megköszönte Markó Attilának, hogy miután felmentették a vádak alól, visszatért, és folytatja a közösségi felelősségvállalást.

A beszélgetés végén Csoma Botond parlamenti képviselő a közönség soraiban kifejtette, hogy senki sem vitathatja a korrupcióellenes küzdelem szükségességét. Ugyanakkor, ahogyan Markó esete is világosan mutatja, e harc árnyékában számos alkalommal sérültek az emberi jogok, és őt magát is meglepte, hogy mindez az igazságszolgáltatás képviselőit nem zavarta. Markó Attila hozzátette, hogy bár az ő helyzete volt talán a legszembetűnőbb az ártatlanság szempontjából, mégis gyakran szembesült azzal, hogy sokan kételkedtek benne. A társadalomban elterjedt az a nézet, hogy a rendszer működik, miközben a háttérben hatalmas lopások zajlanak. "Pillanatnyi elmezavarunkban elhittük a tévéhírekből szűrődő lánccsörgetést, és azt gondoltuk, hogy mennyit is sikkasztott valamelyik korábbi miniszter!" - fejtette ki Markó.

Kelemen Hunor hangsúlyosan ajánlotta figyelmetekbe ezt a kötetet, amely, ahogyan ő fogalmazott, "több mint egyszerűen egy megbélyegzett ember nyolc és fél éves története. Ez egy kordokumentum, amely bár szubjektív, mégis éles fényt vet arra a világre, azoknak az éveknek a valóságára, amelyekben a mi generációnk a boldogulás útját keresi."

Felmerült a kérdés: vajon létezik-e olyan helyzet, amikor az állam gyorsabb ütemben szolgáltatná vissza az egyházi javakat? Kelemen Hunor rámutatott, hogy a kárpótlások terén változások várhatóak, amelyek esetleg nem lesznek kedvezőek. Szerinte először is tisztázni kellene, hogy a román állam hogyan kívánja kezelni a visszaszolgáltatási ügyeket. Kiemelte, hogy sürgősen le kellene zárni az 1998 környékén megkezdett folyamatot, mivel "a jelenlegi helyzet már elfogadhatatlan". Hozzátette, hogy "ha egy állam nem képes betartani az ígéreteit, akkor elveszíti a polgárai bizalmát", így az állam érdeke is, hogy minél előbb pontot tegyen ezekre az ügyekre. Amennyiben a visszaszolgáltatás nem kivitelezhető, kárpótlásra van szükség.

"Mivel Románia választotta ezt az utat, azt gondolom, az a tisztességes az állam részéről, ha ezen végigmegy" - szögezte le. Úgy vélte, a folyamatot gyorsítani kellene.

Markó Attila kijelentette, hogy „az a legfontosabb, amit ebben a parlamenti ciklusban elérhettünk, az az, hogy a kormány programjába bekerült az a javaslat, miszerint az ingatlanokat azoknak kell visszaadni, akiktől azokat eredetileg elvették”. Hozzátette, hogy a tulajdonjog problémája nem csupán hosszú távú jelentőséggel bír, hanem kulcsfontosságú az államosítás időpontjában is.

Lapunk arra volt kíváncsi, hogyan értelmezhető Alexandru Nazare pénzügyminiszter közelmúltban tett kijelentése, miszerint újraindulhat a kommunizmus ideje alatt elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása. Kelemen Hunor elmondta, a kárpótlásfizetésről van szó. Az újonnan meghozott sürgősségi kormányrendelet kimondja, hogy nem a piaci érték, hanem a közjegyzői értékrács szerint fizetik a kárpótlást. Erről több vita volt - magyarázta a szövetségi elnök -, de a kárpótlások kifizetését bizonyos objektív okok miatt a kormány halasztgatta, és ha a szóban forgó jogszabályt a parlament is jóváhagyja, az lehetővé tenné, hogy a kárpótlásokat folytassák. Ez másfajta logika szerint működne, amiről egyelőre nem tudni, hogy jó, vagy sem, a volt tulajdonosok például nem örülnek neki. A lényeg, hogy ki kell mozdulni a holtpontról - fogalmazott Kelemen Hunor.

Markó Attila

Markó Attila, a korábbi kisebbségügyi államtitkár, 2007-ben került a korrupcióellenes ügyészség (DNA) célkeresztjébe, amikor azzal vádolták, hogy a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának tagjaként visszaélt pozíciójával, ezzel hozzájárulva a román állam megkárosításához. Az ügyek végül a legfelsőbb bíróság elé kerültek, amely 2019 és 2023 között jogerősen felmentette Markót mind az öt ellene indított korrupciós ügyben. Ezen időszak alatt Markó, aki 2012 és 2016 között Kovászna megye RMDSZ-es képviselője volt, Magyarországon keresett menedéket.

A jogász végzettséggel rendelkező politikus számos kisebbségi jogi vonatkozású jogszabály tervezetét társszerzőként jegyezte. Ezen jogszabályok között található a Kisebbségvédelmi Hivatal létrehozásáról szóló törvény (1997), valamint az egyházi ingatlanok restitúcióját szabályozó rendeletek. Emellett fontos szerepet játszott a diszkriminációellenes törvény megalkotásában és a Diszkriminációellenes Tanács felállításában is. Továbbá, részt vett a kisebbségi törvény és az Európai Regionális Nyelvek Chartája ratifikálására vonatkozó jogszabályok kidolgozásában is.