Koltai Róbert, aki kezdetben eladóként dolgozott, mára a színjátszás elismert alakjává vált. Pályafutása során azonban közel állt ahhoz, hogy búcsút intsen a színészetnek.
A Jászai Mari-díjas színművész a mai napig elkötelezett futballszurkoló, és lelkesen támogatja azt a klubot, ahol édesapja sportvezetői szerepet töltött be. Igazi csoda, hogy az ifjú Robika nem vált futballistává; mindössze egy dolog állt az álma útjában: a tehetség hiánya.
Egyszer egy interjú során mesélte el, hogy fiatalon, az ifjúsági csapatból lépett vissza. A legtöbben ilyenkor még csak most kezdik el a pályafutásukat... Ha focista marad, valószínűleg sok olyan karaktertől fosztottuk volna meg a filmtörténelmet, amelyekkel ő maradandót alkotott. Koltai Róbert gyermekkorát leginkább Sztálinvárosban élte meg, ahol a későbbi Dunaújváros is született. Ám a kis Robika fantáziáját nem a városépítés foglalkoztatta, hanem a szavalás iránti szenvedélye. Mindössze 12 éves volt, amikor egy rangos versenyen díjat nyert.
Ő lett Sztálinváros legkiválóbb ifjú szavalója, aki Nyikolaj Tyihanov Pohárköszöntőjét olyan átéléssel adta elő, hogy a közönség szívében fájdalmas rezdülések keletkeztek. Az előadás végén hatalmas tapsvihar köszöntötte, és talán éppen ezen a momentumon dőlt el, hogy milyen irányt vesz az élete. Az érettségi után, ahogyan a hagyomány diktálta, be is nyújtotta a jelentkezését a színművészeti főiskolára. Aztán, sajnos, nem ismerték fel benne a tehetséget. Köszönték a jelentkezését, majd udvariasan elküldték. Ekkor úgy érezte, ezzel a gesztussal véget ért, amit még el sem kezdett: a színészi pályafutása.
Két évig kereskedelem-technikai tanulmányokat végzett. Eladó volt egy kerékpárboltban majd egy vasedényüzletben. De a művészetek iránti lelkesedése nem csökkent. S ahogy telt-múlt az idő, úgy győzködte magát: irány a második felvételi!
