Emberi tudattal rendelkező állatok: sokkal közelebb állnak hozzánk, mint ahogy elsőre hinnénk.
A tudományos-fantasztikus irodalom évtizedeken keresztül formálta a technológiai innovációk irányvonalát, ám manapság inkább azt tapasztalhatjuk, hogy a sci-fi írók gyakran csak lépést próbálnak tartani a valóság gyors ütemű fejlődésével. Egyik napjaink legtehetségesebb szerzőjének munkáin keresztül vizsgáljuk meg, miként alakultak át a tudományos-fantasztikus művek által feldolgozott témák, és hogyan tükrözik azokat a jelenkor kihívásai és lehetőségei.
A tudományos-fantasztikus irodalom az elmúlt néhány évtizedben jelentős metamorfózison ment keresztül, amelynek hátterében a tudományos és technológiai fejlődés szédítő üteme áll. Ha a műfaj klasszikusaira tekintünk, világosan látható, hogy számos történet nem csupán a kutatások rögzítésére vagy újragondolására vállalkozott, hanem konkrét inspirációs forrásként is szolgált a tudósok és innovátorok számára. A sci-fi nemcsak a képzelet birodalmába kalauzol, hanem valóságos utat is mutathat a jövő felfedezéseihez.
Vegyük példának Jules Verne 1865-ös Utazás a Holdba című regényét, amely az Apollo-program tudósai, köztük Wernher von Braun szerint közvetlen előképként szolgált számukra a modern űrkutatás megalapozásakor, de ott van még William Gibson 1984-es Neuromancer című kötete és az abban megjelenő mátrix is, amelyről nem túlzás azt állítani, hogy az internet és virtuális valóság előfutára volt.
Ezek a példák korántsem véletlenszerűek: napjainkban számos olyan technológiai eszköz áll rendelkezésünkre, vagy éppen fejlesztés alatt áll, amelyek a sci-fi univerzumaiból merítettek ihletet – gondoljunk csak az önvezető autókra, a robotokra vagy a 3D-nyomtatásra. Azonban a technológiai újítások és a tudományos kutatások üteme olyan dinamikusra nőtt, hogy a sci-fi irodalom számára egyre nehezebb lépést tartani e fejlődéssel.
Ennek hatására a műfaj nagyjai, és feltörekvő egyéniségei egyre inkább korunk világára és annak problémáira reflektálnak. Remek példa erre a modern sci-fi írók egyik legígéretesebb szerzője, Ray Nayler, akinek elolvastuk két, hazánkban 2024-ben megjelent kötetét: Az óceán szeme és a Mamutrezervátum címeket viselő alkotásait.
A tudományos-fantasztikus irodalom egy izgalmas spektrumon mozog, ahol a szigorú, tudományos alapokon nyugvó világok és a teljesen abszurd ötletek határvonalán egyensúlyoz. Bárhol is nézünk, az elméletek és a fikció határvonalán a mellébeszélés mindig ott ólálkodik. Vegyük például a fénysebességnél gyorsabb utazás gondolatát – ez a fizika törvényei szerint egyszerűen lehetetlen az emberi lények számára. Számomra a kiváló sci-fi történetek lényege nem csupán a tudományos elméletek bemutatása, hanem inkább azoknak a mély, emberi kérdéseknek a feltárása, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak a mai világban. Ez a sci-fi varázsa: olyan nézőpontokat kínál, amelyek lehetővé teszik, hogy a valóság különböző aspektusaira fókuszáljunk, és új megvilágításba helyezzük az életünket és a jövőnket.
Ray Nayler egy 2022-es interjúban hangsúlyozta, hogy a modern írók mennyit fejlődtek a klasszikus irodalom óta. Ez a kortárs, a mai világ kihívásait mélyrehatóan elemző és újragondoló perspektíva egyértelműen megjelenik Nayler műveiben is. Az „Óceán szeme” című regénye például határozottan kiáll a technológiai óriások túlzott hatalmával szemben, miközben figyelmeztet a természeti erőforrásaink felelőtlen kiaknázására is.
Ezek kapcsán az olvasóban gyorsan felmerülhet a kérdés: mi történik, ha az adott szerző nem bír elegendő háttértudással a témában? Az eredmény könnyen észlelhető lehet. Szerencsére azonban a jelen esetben erről szó sincs. Ahogyan Kim Stanley Robinson művében, A jövő minisztériuma című könyvében felesége környezeti kémiai tudása világosan megjelenik, úgy Ray Nayler esetében is érezhető a szakmai tapasztalat, amelyet a Békehadtestnél, valamint a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatalnál (NOAA) eltöltött évei során szerzett.
Az említett történet egy különleges megközelítést alkalmaz, hiszen a klasszikus művek többségével ellentétben nem a végtelen világűrben kutatja az idegen intelligenciát, hanem a napjainkban is nagyrészt ismeretlen, ám a legújabb kutatások fókuszában álló óceánok titokzatos mélységeiben.
A történet középpontjában egy rendkívül intelligens polipfaj áll, amely a tenger mélyén él. Ez a különleges lény nem csupán a víz alatti világ csodáival lenyűgöző, hanem az is, hogy a pletykák szerint saját, egyedi nyelvvel és gazdag kultúrával rendelkezik. Az óceán rejtett zugaiban, a színes korallzátonyok árnyékában, ezek a polipok titkos rituálékat tartanak, kommunikációs jeleket használnak, és történeteket mesélnek egymásnak, miközben a hullámok dallamára táncolnak. A tudomány számára rejtély marad, de a legendák szerint ez a polipfaj képes megérteni a tenger mélyének titkait, és talán még az emberi világ sokszínűségét is.
