Gyászol a sportvilág: a hirtelen távozott focista temetése ezen a napon kerül megrendezésre.


Kocsis Olivér június 30-án, szörnyű balesetben hunyt el. A 22 éves szanyi labdarúgó halálhíre megrázta az egész községet. Szülei úgy döntöttek, hogy a faluban helyezik örök nyugalomra.

A 22 éves labdarúgó éppen az M1-es autópályán, a 132-es kilométernél haladt Mosonmagyaróvár irányába, amikor véletlenül belépett az ideiglenes terelés területére - számolt be róla az Origo. Megállt, majd kiszállt az autóból, hogy ellenőrizze, megsérült-e a járműve. Ekkor következett be a baleset.

A focista a helyszínen tragikus módon életét vesztette, miután olyan súlyos sérüléseket szenvedett el.

Olivér szenvedéllyel és elkötelezettséggel játszott a focipályán, a Szany SE vármegyei II. osztályú csapatának egyik meghatározó tagjaként. Pályafutását 2009-ben kezdte el, és az évek során a csapat ranglétráján lépésről lépésre haladva a felnőttcsapat kiemelkedő játékosává vált. A fiatal sportoló elvesztése nemcsak a csapattársainak és barátainak, hanem az egész közösségnek is pótolhatatlan űrt hagyott a szívében.

Úgy nyilatkoznak róla, hogy megbízható volt, lehetett rá számítani, szerény volt és barátságos. Éppen egyetemi tanulmányait végezte. Mindenkihez volt egy jó szava, mindenben részt vett, a csapat körüli szervezéstől a háttérmunkákig. Az ellenfelek is mindig számoltak vele, nekik is hiányzik majd a Szany SE-ből.

A temetés előtt gyászmise kerül megrendezésre a falu templomában, ahol a családtagok, barátok és a közösség tagjai együtt emlékezhetnek meg a fiatal életéről. A család kérésére a résztvevők egy szál fehér virággal búcsúztassák el fiukat, és a részvétnyilvánítást kérjük, hogy mellőzzék – olvasható a Kisalföld.hu-n.

Related posts