Jason Statham hatalmasabb csapásokat mér, mint maga a cselekmény | Demokrata
David Ayer rendező és Jason Statham akciósztár előző közös munkája, a tavaly bemutatott A méhész, meglepően jól teljesített: a film 40 millió dolláros költségvetése mellett világszerte 162 millió dolláros jegybevételt könyvelhetett el. Ez a siker arra ösztönözte a stúdió vezetőit, hogy belevágjanak a következő közös projektbe, amelynek Ayer nem csupán rendezője, hanem producere és társforgatókönyv-írója is lesz. Az új filmhez Sylvester Stallone is csatlakozik, aki szintén producerként és társforgatókönyv-íróként vesz részt a munkálatokban. Stallone és Statham korábbi együttműködése, a 2013-as Harcban élve, bár nem aratott osztatlan sikert, mégis tapasztalatokat hozott, amelyek segíthetnek az új film sikerében.
Összeállt a csapat, és a közreműködő neve hallatán sokan bizakodtak, hogy egy igazi csemegével gazdagodhatnak az akciófilmek kedvelői. Ám a várakozásokkal ellentétben egy meglehetősen íztelen fogás született. A történet Chuck Dixon amerikai író tizenkét kötetből álló Levon Cade-sorozatának első részén alapul, amely 2014-ben látott napvilágot, ám a film jelentős eltéréseket mutat a könyvhöz képest. Levon egy tragikus családi esemény következtében, amikor a bevetés alatt álló férjét a depresszió gyötörte felesége eltávolította az életből, leszerel a hadseregtől, és új életet próbál kezdeni.
Egy építőipari cégnél dolgozik, művezetői pozícióban. Mindennap keményen küzd, és még inkább igyekszik spórolni. Elhunyt felesége apja ugyanis úgy véli, hogy Levon rossz hatással van kislányára, Meredith fejlődésére, ezért pert indított ellene, hogy korlátozza a lányával töltött időt. Hősünk ezért az autójában kénytelen aludni, így megspórolva a lakbér költségeit, hogy ügyvédeinek a lehető legtöbb pénzt tudja adni. Egy nap azonban különös hír érkezik: munkaadójának lánya, a tizenkilenc éves Jenny nem tért haza a barátaival ünnepelt félév végi buliból. Levon, aki maga is apa, és jól tudja, milyen fontos a család, hezitálás után vállalja, hogy nyomozni kezd az eltűnt lány után. Rövid időn belül nyilvánvalóvá válik, hogy a nyomok az orosz maffia egyik magas rangú tagjához vezetnek, aki emberrablással és szexkereskedelemmel foglalkozik. Ezen a ponton sokan elbizonytalanodnának, de Levon számára a döntés már nem kérdés.
A filmrajongók körében mindig felütheti a fejét néhány érdekes párhuzam. Gondoljunk csak arra, amikor a bátor hős rátalál a bajba jutott fiatal lányra, és mindent megtesz, hogy megmentse őt. Ez a forgatókönyv bizonyára sokaknak eszébe juttatja a Liam Neeson nevével fémjelzett Elrabolva trilógiát (2008, 2012, 2014), amely az emberrablás és a szexkereskedelem sötét világába kalauzolja a nézőt. De nem feledkezhetünk meg Stallone Rambo V - Utolsó vér (2019) filmjéről sem, amely szintén érinti ezeket a súlyos témákat. Az ilyen hasonlóságok gyakran felvetik a kérdést: vajon mennyire újítottak a forgatókönyvírók, vagy csupán régi sémákat használnak fel új köntösben?
Természetesen! Itt van egy egyedibb változat: "Ám."
A "melós" cselekménye talán nem a legújabb ötlet, amit egy akciófilm-rajongó megjegyezhetne, de a beszélgetés során a másik fél talán elismeri ezt az igazságot, miközben hozzáfűzi: a zsáner filmjei nem csupán a történetük miatt maradnak meg az emlékezetünkben, hanem sokkal inkább az akciójelenetek, valamint a főszereplők fizikai teljesítménye és karizmájuk révén! Valóban, Jason Statham A melósban hozza a tőle megszokott teljesítményt, de a film nem használja ki maradéktalanul azokat az adottságokat, amelyek őt akciósztárrá tették, és a karizmáját sem csillogtatja meg eléggé. Ez részben érthető, hiszen már közelebb áll a hatvanhoz, mint az ötvenhez, így hiába fektet bele mindent, nem tudja hozni azt a formát, mint például A szállító első részében, amely 2002-ben debütált.
A másik lehetséges magyarázat David Ayer elképzelése, amely világosan tükröződik a filmben. A társforgatókönyvíró és rendező láthatóan arra törekedett, hogy a cselekmény drámai mélységet nyerjen, és úgy vélhette, hogy a súlyosabb témák, a túltolt világítás és a kézikamera használata elegendő ahhoz, hogy ezt a hatást elérje. Azonban ahhoz, hogy a drámaiság igazán hiteles legyen, szükség lett volna más elemekre is: például elkerülni a sablonos karaktereket, elkerülni a kiszámítható fordulatokat, és olyan antagonista létrehozására, aki valóban félelmet kelt és hitelesen van ábrázolva. Valamiért azonban ezek az ötletek nem kerültek előtérbe. Lehet, hogy a Stallonéval való közös munka során nem sikerült megtalálniuk a közös víziót.
Így vagy úgy, a munkás sokat vágyott a bőségre, de a valóságban csak keveset kapott. A drámai elemek nem elég erőteljesek ahhoz, hogy igazán megrázzanak – a szexkereskedelem említése nem ad a történetnek valódi mélységet, a "munkásosztály hőse" motívum kissé erőltetett és helyenként giccses. Bűnügyi szempontból sem elég lebilincselő – hiányzik belőle a feszültség és a nyomozás izgalma, ami igazán magával ragadhatná az olvasót.
Az akciófilmek világában ez a megoldás nem igazán ragadja meg a nézők figyelmét.
A bunyós-lövöldözős-autós üldözéses jelenetek száma viszonylag csekély, és a koreográfiájuk sem éppen a legkreatívabb. Brutalitás szempontjából azonban igencsak erőteljesek, viszont a vágásuk néha zavarosan, máskor pedig durván hat. Azok számára, akik a jól megkomponált, áttekinthető és lenyűgöző akciójeleneteket keresik, valószínűleg ez lesz a legnagyobb csalódás.
De hogy a negatívumokon túl is lássuk a fényt: az utolsó húsz-huszonöt percben megtapasztalhatjuk mindazt, amiért Statham filmjeiért lelkesedünk. Mathilda, bár skiccszerűen megformált karakter, mégis lenyűgöző érzelmi intelligenciával bír, ami felejthetetlenné teszi őt. David Harbour is remekül helyt áll Levon vak barátjaként, még ha a lehetőségei korlátozottak is. (Ez a figura mondja el a film két legszellemesebb sorát, amelyben a Stallone-féle humorra ismerhetünk rá: "Ma este én leszek a fegyver sommelier-d, rendben? [...] Az M4-es karabély a terror elleni háború Chevy Impalája!")
Mindent összevetve A melós kiszámítható, erőtlen és széttartó
Ahhoz, hogy igazán felejthetetlen akciófilmélményben legyen részünk, a produkció sajnos inkább unalmasnak tűnik, miközben túlságosan is komolyan veszi önmagát. Persze, egyszer-kétszer még elmegy így is, de leginkább azok fognak rajta nevetni, akik már régóta kedvelik Statham filmjeit. Vagy azok, akiket nem zavar a sok ismétlődő klisé, és örömmel nézik a régi, jól bevált formulákat, amelyeket már sokadszorra tálalnak elénk. Viszont akik valami frissebbre, izgalmasabbra vágytak, valószínűleg úgy érzik majd, hogy A melós nem más, mint egy megfakult, recsegő lemez, amelynek már régóta hallgatható a dalát.
