Fedezzük fel újra a tokaji varázslatot...
Ígéretemhez híven visszatértem Tokajba, hogy folytassam a múlt héten megkezdett beszámolómat. Demeter Zoltán kóstolója után egy igazi élményben volt részünk, hiszen Barta Károllyal együtt egy csodás esti kóstolón találkoztunk a monumentális platánfa árnyékában. Mádon járva senki sem tudja elkerülni ezt a lenyűgöző kúriát, amely impozáns falai és barátságos belső udvara révén azonnal magára vonja a figyelmet. A hírek szerint a Rákócziak egykori birtoka volt, sőt, itt élt az utolsó Rákóczi- leszármazott is még a hatvanas évek végén. A Barta család az ezredforduló körüli izgalmas és fordulatos időszak után végre birtokba vehette ezt a gyönyörű helyet, ahol rengeteg időt és energiát fektettek a fejlesztésébe. A fáradozásaik nem voltak hiábavalóak: a kúria ma már újra életre kelt, és nem csupán a borvidék emblematikus épületeként, hanem a hozzá tartozó két ültetvény révén is jelentős szerepet játszik a helyi borászatban.
A kúria felújításával egyidejűleg Mád két legizgalmasabb dűlőjét tették újra élhetővé, mára az egyik leglátványosabb darabkája a borvidéknek. Komoly munka, jó koncepció. A Király és a Kővágó a két kiválasztott. Ma már nem kérdés, hogy jó irányba haladnak-e.
A természetes megoldások mindig is alapvető részét képezték a munkájuknak. Újvári Vivien és Tóth Ádám borászok érkezésével a borok karaktere egyre markánsabbá vált. Az alapanyagok tisztasága és koncentráltsága mellett a hordóhasználat is mérsékelt, de határozott, néha seprőn tartás alkalmazása, valamint egy csipetnyi maradékcukor teszi kerekebbé a végeredményt. Kóstoltunk pezsgőt, száraz borokat, fiatal és érlelt változatokat, valamint szamorodnit és aszút is, nem beszélve a vitaminokban gazdag, ízletes eszenciáról.
A folytatásban Balassa István fogadta a csapatot, mintegy vasárnapi mesterkurzust kínálva remek borai mellé. Általában azokon a kóstolókon, ahol Balassa bor is van, valahogy rendre a legjobb lesz. Hogy ezt hogy csinálja? Erre nem kaptunk választ, de komoly kiképzést kaptunk terroir és szőlőfajta témában. István nem szereti a furmintot. Ezt nem is titkolja, viszont a chardonnay és a rizling az ő kezeiben képes kitörni a sokak szerint néha már-már fullasztó tokaji terroir-börtönből és új életet kezd a palackban. Nehéz kérdés, számomra legalábbis. Megveszekedett furmint-hárslevelű fanként általában ellentmondok a nem helyi fajtákra, de ami jó az jó. Ha van fajélesztő, ha nincs ezek a borok nem véletlenül veszik le a kóstolót a lábáról. Selymes tapintásuk mellett egyediségük és megmarad, Tokaj savai pedig ott állnak a pohárban, mint a cövek. Legyen száraz vagy édes, a borok egyértelműen tokajiak, profik és nagyon is szerethetők.
