Kiderült, hogy az első negyedévben milyen eredményeket értünk el Vas megyében a bevételeink terén.


Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb negyedéves kiadványa, amely a vármegyék helyzetét állítja a középpontba. A publikációból kiderül, hogy milyen mértékű volt az átlagkereset Vas megyében az év első negyedében.

2025 első negyedévében Vas vármegye székhelyű munkáltatóknál átlagosan 74 ezer ember dolgozott. A versenyszférában, ahol az alkalmazottak közel háromnegyede található, 1,8%-os csökkenést tapasztaltunk, míg a költségvetési intézményeknél 1%-kal nőtt a létszám - tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal. A jelentés szerint a legnagyobb növekedés az oktatási szektorban, valamint a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás területén volt megfigyelhető, míg a feldolgozóiparban a munkavállalók száma 3,5%-kal elmaradt a 2024 első negyedévében jegyzett adatoktól. A "Fókuszban a vármegyék" című kiadványban további részletek is találhatóak, többek között az átlagkeresetekről Vas megyében.

Ennyi volt az átlagkereset Vasban

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók kedvezmények figyelembevételével számított havi nettó átlagkeresete - a közfoglalkoztatottakéval együtt - az egy évvel korábbihoz képest 8,2 százalékkal nőtt, így elérte a havi 415 ezer forintot. Ezzel mérséklődve ugyan, de folytatódott a korábbi időszakok emelkedő tendenciája. A bővülés ugyanakkor elmaradt az országos növekedés mértékétől (9,1 százalék). Az alkalmazottak mintegy 11 százalékkal kevesebbet kerestek az országos átlagnál.

A szomszédos Zala vármegyében a vasinál is alacsonyabb az átlagfizetés, Veszprémben mindössze ötezer forinttal keresnek többet havonta, Győr-Moson-Sopron vármegyében azonban mintegy 78 ezer forinttal magasabb egy havi átlagfizetés mint nálunk.

Related posts