Lázár János kijelentette, hogy Varga Judit olyan súlyos hibát vétett, amelyet nem lehet elnézni.

Lázár János a Magyar Hangnak adott hasszú interjút, elmondása szerint azért, mert értékelte a kitartásukat. Mint mondta, a Lázárinfók után két interjúra szánta rá magát, az egyiket a Demokratának, a másik pedig a Magyar Hangnak adta. Hozzátette, ő felhatalmazást kapott arra, hogy bárkinek nyilatkozzon bármiről, ezért Rogán Antal jóváhagyására sem volt szüksége.
A 24.hu összefoglalója szerint Lázár János a Magyar Hangnak nyilatkozva kifejtette, hogy a Lázárinfó megalapítására nem Magyar Péter miatt volt szükség, hanem azért, mert véleménye szerint a Fidesznek a következő választás megnyeréséhez aktívan dolgoznia kell a politikai közössége és a választók bizalmának visszaszerzésén. Ezen túlmenően, ez a lépés új politikai mozgalmak megjelenésének lehetőségét is megteremti. Lázár hangsúlyozta, hogy ez egy stratégiai döntés, amelynek ötlete tőle származik, de Orbán Viktor is támogatta azt.
A miniszter hangsúlyozta, hogy nem irigykedik azok sorsára, akik érintettek voltak a kegyelmi ügyben. Véleménye szerint Varga Judit komoly tévedést vétett, ami súlyos következményekkel járt. Kifejezte reményét, hogy nem mindenki osztozik majd a bukásában.
"Kár, hogy az ő karrierjének ilyen csúnyán lett vége, és még nagyobb kár, hogy ebből egy másik politikai karrier szökött szárba. A legnagyobb kár pedig az lesz, ha emiatt elveszítjük a választást. Ez egy olyan súlyos hiba volt, ami a mi politikai közösségünkben megbocsáthatatlan. Tehetség ide, tehetség oda." - mondta a tárcavezető.