A "Lopsz populi" vagyis a fogolydilemma egy izgalmas és mélyen elgondolkodtató elméleti helyzet, amely a döntéshozatal pszichológiáját és a társadalmi interakciókat vizsgálja. Képzelj el két embert, akiket elfognak, és kétségbeesetten próbálnak elkerülni
A liberális demokráciák, melyek a sokszínűség és a pluralizmus alapelveire építkeztek, hosszú ideig azzal a meggyőződéssel működtek, hogy a világot többféleképpen is lehet szemlélni, és egy ország irányításának is számos módja létezik. Általánosan elfogadottá vált, hogy a bal- és jobboldal, valamint azok különböző árnyalataik, mind képesek célt vagy eszközt téveszteni. Az elkúrás jogának gyakorlása folyamatosan megmaradt a demokratikus keretek között. E tudat sokáig megnyugtatóan hatott, hiszen az alkotmányos fékek és a választói jog lehetőséget adtak arra, hogy azokat a politikai szereplőket, akik a saját érdekeik előtérbe helyezésével, vagy még rémisztőbb módon, a nemzet vagy a világ "megmentésével" foglalkoznak, el lehessen távolítani. Az ilyen hatalom, függetlenül attól, hogy milyen intenzitással, de előbb-utóbb a nép türelmét veszíti el: "miért nem tűntök el végre a francba!" – ahogy azt például egy 1993-as Magyar Narancs cikk is megfogalmazta az Antall-kormánnyal kapcsolatban.
Az ismétlődő válságok és a globális félelmek egyre mélyebb létbizonytalanságot, valamint életszínvonal-csökkenést idéznek elő a nyugati társadalmakban. Ez a bizonytalanság kedvez a káosz mestereinek: a muszlim terroristák, Putyin, Orbán, Trump, és a keresztény szélsőségesek mind kihasználják a helyzetet. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a muszlim világban tapasztalható szélsőségesség csak egy csekély része a valóságnak, hasonlóan ahhoz, ahogy a fehér heteroszexuális keresztény tömeggyilkosok is csupán kis arányt képviselnek a normális emberek között.
Ebben a káoszban a szuverenisták új ellenségeket teremthetnek. Trump és követői a liberális mélyállamot és a globalizmust hibáztatják a társadalmi problémákért, és most nem csupán a demokraták leváltására törekednek, hanem a saját hosszú távú hatalmuk megalapozására is. Bár a megérzéseink szerint ez a törekvés erős korlátokba ütközhet az Egyesült Államokban – valószínűleg még egy évnél tovább sem fognak tudni kitartani a kongresszusi és szenátusi többségük –, mégis nagy hévvel kezdték meg a „tisztogatás” folyamatát.
Az illiberális gondolkodás infantilis vonásait vizsgálva, egyértelmű, hogy a felnőtté válás során számos kihívással kell szembenéznünk. Az ilyen irányzatok gyakran a naiv, gyermeki világképre építenek, ahol a komplexitás és a sokszínűség helyett egyszerűsített narratívák dominálnak. Az önálló gondolkodás helyett a csoportos identitás és a dogmák szorításában ragadnak, ami megakadályozza a valódi megértést és fejlődést. Az illiberális infantilitás tehát nem csupán politikai jelenség, hanem egy pszichológiai állapot is, amely a társadalmi diskurzus szegénységét tükrözi.
Donald Trump republikánus think tankjának működését Orbán Viktor illiberális műhelyei is támogatják, amelyek a keresztényfasisztáktól a mérsékelt konzervatívokig terjedő spektrumot ölelik fel. Ezek a műhelyek az antiglobalista erők globális koalíciójának részét képezik, és a wokebusters mozgalom mellett a washingtoni és brüsszeli mocsarak lecsapolására irányuló törekvések is ide tartoznak. Az ilyen kezdeményezések finanszírozása jelentős részben a magyar adófizetők pénzéből történik, elsősorban a Fidesz által létrehozott szervezetek (mint például a Batthyány Lajos Alapítvány és a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány) és a Fidesz irányítása alatt működő "kutatóintézetek" (például az Alapjogokért Központ, a XXI. Század Intézet és az MCC) révén.
Orbán 2022-ben bemutatott egy 12 pontos ajánlást, amely a konzervatív globalizmus irányvonalát célozta meg.
Ebben írja, hogy "a választók oldalán kell maradni, és a progresszívek Achilles-sarka az, hogy a vágyálmaikat akarják rákényszeríteni a társadalomra... Meg kell találni azt a néhány kérdést, amiben a baloldal teljesen elszakadt a valóságtól, és be kell mutatni, de úgy, hogy ne csak a tojásfejűek értsék." Ez tehát Orbán populizmusa. Az ideológiamentes hatalommegtartási technika. Csináld azt, amit a többség akar (határkerítés, transzsportolók ügye), vagy csinálj úgy, mintha azt csinálnád (gazdagtámogató, középosztály-süllyesztő családpolitika). A szavazatra sandító populista (mindközönségesen: gátlástalan és elvtelen, vö.: Putyin-simogató) kormányzás ezért akadályozta az évszázados és felkorbácsolt magyar idegenellenességre játszva a roma szegregációs kártérítések kifizetését (emlékszünk: ellenkezik az emberek igazságérzetével), és azért vezették be a börtönbiznisz kifejezést. Ha körülnézünk, látjuk, hogy nem látjuk: már nem fontos egyik sem, mert a fideszesek a "migránsokban" megtalálták az új romáikat. A zsidóktól félnek ("ne szorulj ki a szélére", Orbán mondása, ezért létezik a Mi Hazánk), mert velük véletlenül sem szeretnének ujjat húzni. Annál jobban szeretik a pénzecskét (és a megosztást, amire eddig csak a Sorsok Háza ment rá.)
Zsolt Péter szociológus a társadalom csapdába ejtéseként írja le a magyar közállapotokat, amelynek ideológiája is van: a liberálisok és a kommunisták kiszorítása. Előbbiek idegen hatalom érdekeit szolgálják, utóbbiak a régi elnyomó hatalom örökösei. "A kiszorítósdi játékban valószínűleg nem cél, hogy a győztest támogatókat infantilizálják, viszont járulékos következmény, melyet a politika voltaképp nem is bán. Az újraválasztási esélyek ugyanis nőnek, ha az elitcsoportokon keresztül a befolyás kiterjeszthető - írta a Civil Szemlében már 2016-ban. - A csapdába került társadalmak aztán nem érzik jól magukat a bőrükben, a kreativitás csökken, mindenki cinikussá válik. Az emberek közti életszínvonal-beli különbségek elviselhetetlenné válnak, elszabadul a szegénybűnözés, vagy polgárháborús helyzet alakul ki."
A magyarok azonban, tesszük hozzá, a szélsőségeket nem szívelik, cserébe megtanultak tűrni. De egyben igaza van Orbánnak: a szabadságuk elvételét nehezen viselik. Előbb csak nagyon nem tisztelik az államot, aztán lerázzák magukról az igát. Az infantilizálódás lelepleződik, felkelés van a fotelból.
