A New York-i világbajnokságon mégis részt vesz Magnus Carlsen, a norvég sakkozó, aki nemrégiben a farmerbotrány középpontjába került.
A 34 éves Magnus Carlsen nemrégiben azt nyilatkozta, hogy már túlkoros ahhoz, hogy a versenysakk világával foglalkozzon, ezért úgy döntött, visszalép a New York-i gyors- és villámsakk világbajnokságtól. Azonban a FIDE új, rugalmasabb öltözködési szabályainak bevezetése után meggondolta magát, és módosította a szombati döntését.
Korábbi visszalépését felülírva mégis marad és részt vesz a New Yorkban hétfőn és kedden zajló villámsakk-világbajnokságon Magnus Carlsen norvég világbajnok, írja az MTI.
A 34 éves nagymester azután másította meg döntését, hogy a sportág nemzetközi szövetsége (FIDE) enyhített az öltözködési előírásokon, amelyek Carlsen szombati visszalépéséhez vezettek.
A New Yorkban zajló gyorssakk-világbajnokság zárónapján a világbajnoki címet védő norvég nagymestert, Magnust Carlsent, a rendezők 200 dolláros bírsággal sújtották, mert a 9. forduló kezdetén farmernadrágban lépett asztalhoz. A verseny főbírója a dresszkód előírásaira hivatkozva kérte Carlsent, hogy váltson ruhát, de ő ezt elutasította. Ennek következtében nem engedték leülni a táblához, és végül úgy döntött, hogy visszalép a teljes világbajnokságtól, így a hétfőn kezdődő villámsakk-világbajnokságtól is.
Már annyira régóta vagyok ezen a világon, hogy nem igazán vonz a hasonló dolgokkal való bíbelődés. Valószínűleg inkább útra kelek valahová, ahol a napfény ragyogóbb, és a levegő is frissebb, mint itt.
- mondta a norvég sakkozó.
A korábbi klasszikus sakkvilágelső, Magnus Carlsen bejelentette, hogy részt vesz a villámsakk-világbajnokságon, miután a FIDE vasárnap enyhített a ruházati előírások szigorán. Arkagyij Dvorkovics, a FIDE orosz elnöke is kifejtette véleményét az esetről: "Sajnálatos, hogy a dresszkód, bár jogilag indokolt és következetes, aránytalanság érzetét kelthette, és olyan helyzethez vezetett, amelyet mindenki el szeretett volna kerülni."
Az elnök egyúttal méltatta Carlsent, aki "kivételes szerepet játszott a sakksport nagy magasságokba emelésében az elmúlt években". Dvorkovics hangsúlyozta, hogy a villámsakk-világbajnokságon továbbra is kötelező követni a hivatalos öltözködési előírásokat, de "apró elegáns eltérések megengedettek, különösen a megfelelő farmer és kabát kombinációja".