Több mint 6000 évvel ezelőtt Franciaország területén olyan brutális cselekedetek zajlottak, amelyek még a legképzettebb régészeket is megdöbbentették.

6200 évvel ezelőtt Franciaország északi tájain egy olyan brutális esemény zajlott, amely gyökeresen átformálta a neolitikum eddig békésnek tartott arculatát. Az Achenheim és Bergheim településeken végzett régészeti feltárások során olyan nyomokra bukkantak, amelyek talán Európa legkorábbi, dokumentált háborús győzelmét ünneplő rituáléjára utalnak.

Philippe Lefranc, a neves régész, és csapata izgalmas felfedezéseket tettek az alsace-i ásatások során. Egy körülbelül 150 centiméter mély gödörben nyolc ember maradványait találták, amelyeket rendezetlenül helyeztek el, mellettük pedig négy levágott bal felkar feküdt. A bergheimi lelőhelyen további érdekes leletek is napvilágot láttak: tizenegy teljes csontváz és hét levágott felkar került elő, amelyek újabb kérdéseket vetnek fel a terület történelméről.

A csontokon ütés- és szúrásnyomok, törések láthatók. A koponyákon található sérülések arra utalnak, hogy az áldozatokat kínozták, mielőtt megölték volna őket.

Teresa Fernández-Crespo és kutatócsoportja korszerű izotóp-analízist alkalmazott a maradványok vizsgálatára. Az elemzések alapján kiderült, hogy az áldozatok nem a környékről származtak – különböző földrajzi területekről érkeztek. A levágott karok gazdái északibb régiókból származtak, míg a kivégzett foglyok a déli vidékekről kerültek elő. Ez arra utal, hogy a győztesek számos csatából vagy razziából gyűjtötték össze a szerencsétlen sorsúakat.

A kutatók szerint a karokat a csatatéren vágták le az elesett ellenségekről, majd hazaszállították. A teljes testtel elhurcolt áldozatokat feltehetően élve fogták el, és nyilvánosan végezték ki őket.

Fanny Chenal régésztanulmányában kifejti, hogy a kézcsontok egy része hiányzik, vagy szétszóródott a gödör alján. Ez szerinte arra utal, hogy a levágott karokat egy ideig őrizték, mielőtt véglegesen eltemették volna őket.

A régió történelmi kontextusa kulcsszerepet játszik az események megértésében. Ebben a korszakban a Bruebach-Oberbergen kultúra gyorsan eltűnt a színről, és helyét a párizsi medencéből érkező Bischiem kultúra vette át. E változás a tudósok szerint egy hódítási folyamat jele volt. Az újonnan érkezők nem csupán területeket hódítottak meg, hanem győzelmüket félelmetes rituálékkal ünnepelték. A levágott karok és a nyilvános kivégzések célja nem csupán az ellenség megalázása volt, hanem a közösségük egységének megerősítése is.

Achenheim és Bergheim esetében egy közös szál fűzi össze a két helyszínt: mindkettőn a bal kar amputálása történt, ami kulturális vonatkozásokat is felvet. Ez a hasonlóság azt sugallja, hogy ugyanaz a csoport állhatott a brutális események mögött. Az etnográfiai párhuzamok alapján a testcsonkítás módja gyakran kultúraspecifikus, így a bal kar levágása egyfajta azonosító jelként is értelmezhető.

A teljes testtel elhurcolt áldozatok zöme felnőtt férfi volt, de a csoportban nők és gyerekek is szerepeltek. Rajtuk ismételt ütés, szúrás és törés nyomai fedezhetők fel, amelyek a szándékos és túlzott erőszak alkalmazására utalnak.

Egy férfi esetében a bánásmód rendkívül kegyetlen volt: koponyáján, állkapcsán, kulcscsontján, lapockáján és bordáin súlyos sérülések éktelenkedtek, míg bal karja teljesen eltűnt.

A kutatók szerint ez lehet az első jól dokumentált eset Európában, amikor háborús diadalünnepet tartottak emberi maradványokkal. A későbbi civilizációk hasonló gyakorlatai már ismertek, de ilyen korai korra eddig nem volt bizonyíték, ez teljes egészében megváltoztatja a neolitikum képét Teresa Fernández-Crespo szerint.

Eddig ezt békésebb időszaknak tartottuk. Most látjuk, hogy már akkor is léteztek brutális háborús szokások

-fűzte hozzá.

Ironikus módon, a "győztesek" diadala mögött valójában egy súlyos vereség rejtőzik. A Bruebach-Oberbergen helyi kultúra, amely valaha virágzott a régióban, szinte nyomtalanul eltűnt, miután a Párizs környékéről érkező hódítók átvették a hatalmat. A győzelem látszata mögött a hagyományok és identitások elvesztése állt, így a "győztesek" valójában a múltjuktól váltak meg.

A kegyetlen szertartások nem tudták megóvni a helyi kultúrát a végső összeomlástól. A fokozott brutalitás valószínűleg még inkább aláásta az amúgy is gyengélkedő közösségek létét.