Régen minden szebbnek tűnt - de azért egy igazán csúcsra járatott hasmenéses viccnek manapság sem lehet könnyen ellenállni!

Az egyetemes filmtörténet egyik legkevésbé méltányolt poénja kétségkívül ez:

Gorbacsov feje körüli folt már gyerekkoromban is valami különös vonzerőt gyakorolt rám, és felnőttként sem vesztett a bájából. Kisként mindig azon tűnődtem, hogy miért éppen az az érdekes, szürke folt díszíti ezt az idős urat, akit rendszeresen láttam a tévében vagy a lapokban. Most pedig, mikor már sokkal több tapasztalattal rendelkezem, egy egészen más perspektívából tekintek vissza a gorbacsovi korszakra: a csetléseinek és botlásainak krónikájára, a hidegháború végének izgalmas, mégis rémisztő pillanataira, az afganisztáni kivonulás tragikus következményeire, és arra a zűrzavaros utazásra, amelyet az uszkorenyije, peresztrojka és glasznoszty fogalmak Bermuda-háromszögében tettünk. Mindez egyfajta történelmi kaleidoszkópként tárul elénk, tele ellentmondásokkal és meglepetésekkel.

És ez csak a Csupasz pisztoly első részének első 3 perce.

Ugyanakkor a Csupasz pisztoly nem az ilyen, egyszerre prosztó és szofisztikált poénoktól felejthetetlen. Hanem a simán prosztó poénoktól.

Nem kívánom tovább dicsérni az eredeti trilógiát, amely, valljuk be, a harmadik részre már igencsak megfáradt. Azonban fontos kiemelni, hogy annak idején, azon a ponton, ahol a történet véget ért, bőven elegendő volt az, amit kaptunk. Valójában példát is mutathatott volna olyan más filmes sorozatoknak, amelyek végül saját magukat emésztették fel, mint például a méltatlanul elhúzódó, egykoron remek Rendőrakadémia-franchise.

Érdekesség, hogy a Rendőrakadémia első része 1984-ben jött ki, 4 évvel előzte meg a Csupasz pisztolyt, és előbbit a 7. résszel, utóbbit a harmadikkal zárták le, ugyanabban az évben, 1994-ben. Amikor egy másik korszakos mű, a Dumb és Dumber kezdte meg hódító útját. És ha már így elmélyedtünk a nyolcvanas-kilencvenes évek vígjátékaiban, nem lehet kihagyni a Leslie Nielsent először a műfajba beleágyazó Airplane-t, a Top Secretet vagy éppen a Bill és Tedet, ami már kicsit másfajta humorba vezet át, de az agyatlan alapokat még bőven tartja. Ennek az Austin Powers adott kicsit később új lendületet, de a sort tetszőlegesen folytathatnám, viszont felesleges, hiszen ezek azok a filmek, amiket bárki bármikor elő tud rántani az agya mélyéről.

Persze ekkoriban is voltak szofisztikált vígjátékok (etalon: A hal neve Wanda), de azoknak külön cikket kellene szentelni. Mindenesetre amikor azon agyaltam, hogy van-e bármi szükség 2025-ben új Csupasz pisztoly filmre, annyira elöntött a nosztalgia, hogy már-már magamat megszégyenítve állapítottam meg: Régen Minden Jobb Volt.

Szóval a legnagyobbat a moziban akkor röhögtem, amikor elhangzott a tételmondat az új filmben:

"Régen minden jobb volt."

Nézzük meg őszintén: a Csupasz pisztoly nem volt más, mint a korabeli komoly zsarufilmek gúnyolása, tele amerikai klisékkel. Az évtizedekkel ezelőtti, nyolcvanas években még senki sem beszélt a politikai korrektség korlátozó hatásairól, így bátran lehetett viccelődni a női szerepek eltúlzott ábrázolásától kezdve egészen a faji sztereotípiákig – olyan témákig, amelyek ma már sokunkban súlyos felháborodást keltenének. Emellett a filmbe bőségesen belefért a Buster Keaton és Charlie Chaplin által képviselt klasszikus börleszk hagyománya, valamint a humor különböző formái, a vulgárisabb poénoktól kezdve az altesti tréfákig, melyek mind-mind színesítették a cselekményt.

Hát, persze, hogy régen minden szebb volt! De manapság úgy tűnik, hogy a kreativitás helyett inkább a régi klasszikusok újracsomagolására fókuszálnak. Minden egyes régi történet újraéled, folytatások, előzmények, spin-offok tucatjai jelennek meg, csak hogy az eredetit újra el lehessen adni. A vizuális kizsákmányolás korában élünk, ahol a nosztalgia a főszereplő, és a régi sikerek árnyékában próbálnak újra profitot termelni.

Amikor először találkoztam a friss Csupasz pisztoly előzetesével, az addigi élményeim alapján már előre megjósoltam, hogy elkerülhetetlen lesz a hányinger, amikor végül meglátom, mi kerül a mozivászonra.

Az új Csupasz pisztoly kiváló vígjáték, amely tökéletesen kielégíti a régi fanatikusok nosztalgikus vágyait, miközben friss, modern poénokkal is megörvendezteti azokat, akik esetleg nem ismerik az eredeti filmeket. Képes mesterien egyensúlyozni a múlt és a jelen között, így valószínűleg senki sem fog unatkozni, legyen akár régi rajongó, akár új néző.

Tele van olyan utalásokkal, amelyek garantáltan elnyerik a rajongók tetszését. Nekem a legjobban az a kitömött hód tetszik, ami olyan valósághű, hogy szinte azonnal felidézi az eredetit, és persze Priscilla Presley megjelenése is annyira pontos időzítéssel történik, hogy az már művészet. A film tele van jól megkomponált, hosszan elnyújtott poénokkal, olyan viccekkel, amelyek valószínűleg csak az amerikai közönség számára érthetőek. Ráadásul a politikai korrektség nyomása alatt sem hajoltak meg, sőt, merészen viccet űztek O. J. Simpsonból és Bill Cosbyból is. A szexista poénokból ugyan valamennyit visszafogtak, de a film csúcspontjai kétségtelenül egy hasmenéses szituációhoz és egy meglehetősen merész jelenethez (pontosabban: meztelen férfiassághoz) kötődnek.

Örömteli, hogy a forgatókönyv írói, Dan Gregor, Doug Mand és Akiva Schaffer (aki egyben a film rendezője is) nem akarták túlságosan átdolgozni a régi történetet: ami korábban működött, az most is megállja a helyét. És valóban, így is lett.

A sztori lényegtelen: meg kell menteni a világot egy őrült techmilliárdos rémületes tervétől, és erre kizárólag az apja nyomdokaiban járó ifjabb Frank Drebin lehet képes, menet közben felszedve a film egyetlen bombázóját. Nyomozás és akció annyi van benne, hogy lehessen röhögni a magukat véresen komolyan vevő akciófilmek parodizálásán, és szerencsére nem terheli túl a filmet a túl sok mondanivaló - külön kiemelném, hogy a maga szerény 85 perces játékidejével abban is hajaz elődeire, hogy nincs értelmetlenül elnyújtva.

Tényleg, vajon ki tudja megérteni, miért nyúlnak el a filmek egyre inkább, miközben sokszor feleslegesnek tűnik a hosszuk?

A nagy buktató a színészi játék lehetett volna, hiszen az eredeti filmeket egyértelműen a faarcal csetlő-botló Leslie Nielsen és a tökéletes, de tökéletesen esetlen szexbomba Priscilla Presley adta el a népnek. Bármennyire is fura volt előre elképzelni ugyanezen a poszton Liam Neesont és Pamela Andersont, hibátlanul ugrották meg a feladatot, viszonylag kevés kellett ahhoz, hogy saját jogukon röhögjön rajtuk az ember, és nem azért, mert kényszeresen összehasonlítgatta őket előképeikkel.

A főgonosz, Danny Houston teljesen lenyűgözött, hiszen pont olyan karikaturisztikus figurát alakít, mint amilyenek a legjobb vígjátékokban szoktak felbukkanni. A rendőrfőnök szerepében CCH Pounder remek választás George Kennedy helyett – emlékszem, hogy utoljára a Vészhelyzetben láttam őt, és egyszerűen fantasztikus! Ráadásul Busta Rhymes bankrablóként való felbukkanása is megmosolyogtatott. A film számtalan pozitívumot kínál, de minek is sorolni őket? Valójában nincs olyan része, aminél érdemes lenne kritizálni. Ráadásul, miért is kellene mindig kötözködni?

A Csupasz pisztoly 2025-ben is fergeteges szórakozást nyújt, igazi bűnös élvezet, másfél órányi felhőtlen kikapcsolódás. Itt olyan abszurd poénokkal találkozhatunk, amelyekből manapság jóval kevesebb van, mint amennyire valójában szükségünk lenne. Az őrült humora és a váratlan fordulatok garantálják, hogy nagyokat nevessünk, miközben nosztalgiázunk a régi, klasszikus filmek világában.