Feszültségek robbantak ki Budapest szívében, az emberek dühöngenek a tehetetlenség miatt.
Az év legjobban várt hete sokaknak felér egy kínzással, elszabadultak az indulatok, megoldást akarnak a fővárosiak.
Van az a pont, amikor a nyár már nem a szabadságról, hanem a túlélésről szól. Amikor az ember nem a koncertjegyet, hanem a füldugót keresi és nem a színpadokat, hanem a csöndesebb utcarészeket vadássza. Miközben egyesek a fesztiválokban látják az év fénypontját, mások csak az álmatlan éjszakák visszatértét érzékelik - és a kánikulával tetézve mindez olyan elegyet alkot, aminek a hatása messze túlmutat a szórakozáson.
Akármennyire is próbálják a hangmérnökök, a sajtóközlemények és a zajtérképek megfogalmazni a helyzetet, van valami, amit a számok nem tudnak kifejezni. Néhány helyszínen már napokkal a hivatalos megnyitó előtt olyan feszültség és energia vibrál a falak között, amit semmilyen technikai eszköz nem tud lecsillapítani. A legnagyobb partikat mindig a legnagyobb csend előzi meg – de most, mintha a csend lenne az, ami a legjobban hiányzik. És még csak most kezdődik el igazán a buli.
