Ursula von der Leyen győzelmet aratott a szavazáson, azonban a remények már elhalványultak.

2024 nyarának hajnalán az Európai Parlament az Ursula von der Leyen irányítása alatt működő Európai Bizottság ellen irányuló bizalmatlansági indítványt vitatott meg. A kezdeményezést Gheorghe Piperea, a román nacionalista képviselő indította, aki az Orbán Viktorhoz közel álló Simon pártjának tagja, de a javaslatot számos más jobboldali és baloldali politikai képviselő is támogatta. Ez a lépés az EP egyik legdrasztikusabb eszköze, hiszen fennállása óta mindössze három alkalommal került sor hivatalos bizalmatlansági szavazásra. Eddig csupán egyszer, 1999-ben fordult elő, hogy a Jacques Santer vezette Bizottság a korrupciós vádak nyomására még a szavazás előtt lemondott.

A vád, amelyet Ursula von der Leyen ellen megfogalmaztak, többek között a korábbi német védelmi miniszteri tevékenységével kapcsolatos kérdésekből eredt. Főként azt rótták fel neki, hogy a védelmi tárca alatt a német hadsereg felkészültsége és ellátottsága nem volt megfelelő, ami komoly kritikát váltott ki a politikai ellenfelek és a szakértők részéről. Emellett felmerültek vádak a transzparencia és a felelősségvállalás hiányával kapcsolatban is, különösen a közbeszerzési folyamatok és a katonai beszerzések terén. A vádak összességében a vezetői teljesítményének megkérdőjelezésére irányultak, különösen a szakszerűség és a hatékonyság terén.

A mostani indítvány nem egyetlen politikai robbanás eredménye volt, inkább lassú tűzön fortyogó elegy: titkolt SMS-ek, titkos alkuk, ideológiai kérdőjelek. Néhány pontba sűrítve:

A kritikusok szerint Von der Leyen egyre inkább a politikai túlélését keresi, nem az elvek képviseletét. Ez pedig, hosszútávon, alááshatja az EU működési alapelveit: a jogszerűséget, az elszámolhatóságot és a demokratikus felhatalmazást.

Szavazási aritmetika: papíron megélt kudarc, falon látható repedés.

A bizalmatlansági indítvány elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának támogatására volt szükség. A szavazáskor a képviselők 77%-a volt jelen, ami azt jelentette, hogy a szükséges küszöb 360 szavazatot tett ki. Végül 175 képviselő szavazott az indítvány mellett, míg 360-an ellene voksoltak, és 18-an tartózkodtak.

Bár a Bizottság túlélte a szavazást, a politikai kép nem ilyen derűs: a jobboldali ECR és ID frakciók soraiból többen is megszavazták az indítványt, de von der Leyen "hazai" pártcsaládján belül is repedések mutatkoztak.

Ahogy már említettük, 1999-ben a Jacques Santer vezette Bizottságot hasonló feszültség sodorta lejtőre. Akkor korrupciós vádak, nepotizmus és hivatali visszaélések miatt került napirendre a bizalmatlansági indítvány. A Bizottság testületileg lemondott, megelőzve a megalázó bukást. Von der Leyen nem mondott le, de az órája ketyegni kezdett. Ha nem is politikailag, morálisan biztosan.

Milyen irányba haladunk most?

A parlamenti diskurzus és a szavazás üzenete egyértelmű: Ursula von der Leyen technikailag továbbra is a posztján maradt, de politikai értelemben minden lépése immár fokozott figyelem kereszttüzébe került. Az eddigi támogató többség most már csak szigorú feltételek mellett kész mögé állni. Az Európai Parlament nemcsak azt jelezte, hogy képes hangot adni, ha problémák merülnek fel, hanem azt is, hogy kész megfontolni a lassítást, ha szükséges.

A törékeny szövetségek, a titkolózás, a politikai alkuval kivívott támogatás nem lehet tartós recept egy demokratikus közösség vezetésére. Az Európai Unió nem kivételezhet egyetlen vezetőjével sem. A szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak: ha egy tagállamtól jogállamiságot, átláthatóságot és elszámolhatóságot követelünk, akkor az elvárásnak a Bizottság elnökének is meg kell felelnie.

Von der Leyen előtt most két lehetséges irányvonal bontakozik ki: vagy visszatalál az Európai Unió alapelveihez, vagy éppen ő válik azzá a személyiséggé, aki aláássa ezeket az értékeket.