A természetfeletti látomások és a gyönyörű hibák varázslatos világa az Alföldi Fotószalon képein bontakozik ki. Az alkotások olyan titkokat rejtve tárulnak elénk, melyek a valóság határvonalán egyensúlyoznak, és a nézőt egy mágikus utazásra hívják. Minden
Cérnával átszúrt fekete-fehér tájkép, különös pózba merevedett haltestű figura, és egy alig kivehető női alak, aki számtalanszor visszatér a képeken. Az Alföldi Fotószalon nemrégiben nyitotta meg kapuit Szentesen, ahol a zsűri három fődíjas alkotót, A Fehér Verát, Éles Balázst és Gálos Lászlót választotta ki, akik mindannyian egy-egy háromképes kollekcióval álltak elő. A zsűri úgy ítélte meg, hogy ezek a művek a legjobbak közül is a legkiemelkedőbbek. Az alkotók a Visszhangnak meséltek inspirációikról és munkáik mögötti történetekről.
A mai világban, ahol a képáradat szinte eláraszt minket, rendkívül nehéz kiemelkedni a zűrzavarból. A gyors ritmus és a színek végeláthatatlan kavalkádja szinte kimeríti a szemet és az elmét. Talán ezért is érezhetünk felüdülést, amikor szembejön velünk egy olyan fénykép, amely mögött művészi szándék rejlik. Megállni előtte, és elmerülni a fekete és fehér kontrasztjában, a monokróm egyszerűség varázsában, valamint a képen látható formákban, amelyekkel a szerző egy üzenetet közvetít. Szentes városában az Alföldi Fotószalon évtizedek óta éppen ilyen élményekkel várja a látogatókat, lehetőséget adva arra, hogy megértsük a képek mögötti gondolatokat és érzéseket. (Lásd keretes írásunkat.)
Bosch hatása
- Néha előre eltervezek egy munkát, máskor csak jön egy gondolat, amely csiszolódik, összeáll sorozattá. Gyerekkoromban fogott meg a fotózás, 6-7 éves lehettem, kaptam egy Szmena gépet egy tekercs filmmel. Később nagyon sokat jártam a természetben; érdekeltek a madarak, madárgyűrűzéssel is foglalkoztam, akkoriban kezdtem természetfotózni.
A természet állandó inspirációt nyújt számomra, képeimben gyakran visszatérő motívumként jelenik meg. Ez a téma mélyen összefonódik az identitásommal, hiszen a világ különböző arcai – legyenek azok lenyűgöző szépségek vagy az emberi hatások által torzított, pusztuló formák – folyamatosan foglalkoztatnak. Minden egyes képen keresztül próbálom megragadni ezt a sokszínűséget, és kifejezni, hogyan hat ránk a természet.
Az alkotásaimban ezek mindig felszínre törnek - foglalta össze lapunk kérdésére Éles Balázs, aki Teriomorf látomások című kollekciójával első helyezett lett.
A képek mindenkiben más és más érzelmeket ébresztenek, és az Alföldi Fotószalon díjnyertes sorozata iránt rendkívül pozitív visszajelzések érkeztek. Bár a szerző valószínűleg saját üzenetet kívánt közvetíteni, a nézők reakciói sok szemponttól függenek, például attól, hogy milyen háttérrel rendelkeznek, és hogyan alakult a szocializációjuk. Ezek az alkotások tavaly készültek, de már 2022-ben is voltak előzményei. Ekkor a Szépművészeti Múzeumban megrendezett Hieronymus Bosch-kiállítás nagy hatással volt rá, hiszen régóta csodálja a mester munkáit. Ezt követően egy székesfehérvári kiállításra, az "Emberi természet" című tárlatra kapott felkérést, ahol az első vázlatok születtek. Idén újra foglalkozott a témával, és ennek eredményeként jöttek létre azok az ambrotípiák, amelyek Szentesen is megtekinthetők. (Ez a technika a XIX. században népszerű, és üveglapra készült.)
A tárlat és az ott elért eredmények valóban figyelemre méltóak. Éles Balázs hangsúlyozza, hogy a Szentesi Fotókör tevékenysége különösen fontos, mivel fenntartja a művészi igényű pályázatok hagyományát, amelyek nem digitális formában, hanem fizikai képekben nyilvánulnak meg. Jelenleg a Metropolitan Egyetem mesterképzésén tanul, ahol a fotográfia korábban csupán hobbiként szerepelt az életében, de mostanra egyre inkább a középpontba került. Mesél a kiváló tanárokról és a változatos tematikáról, amely lehetővé teszi számukra, hogy szabadon kísérletezzenek az alkotás során. Mostanában kezdett el pályázni és kiállításokra anyagot küldeni, miközben tudatosan kerüli a digitális technikákat. Bár nem mondhatja el, hogy kizárólag filmre fotóz, hiszen elmélyült a régi analóg technikákban. Nagy kedvvel alkalmaz papírnegatívot és ambrotípiát a munkáiban, így megőrizve a klasszikus fotográfia varázsát. Tavaly a Visszhangban megjelent riportunkban a 15 éves múltra visszatekintő Fotófalu alkotótábor jelentőségét is bemutattuk, ahová Balázs évek óta visszatér, mert úgy érzi, hogy ez az élmény rengeteget ad számára.
A hibázás csodás dolog.
Gyermekkoromban akadt egy fényképezőgép a háznál, amelyet szívesen használtam, ám csupán az emlékek megörökítésére. Évekkel később, amikor előhívtam a régi tekercset, meglepetten tapasztaltam, hogy kétszer fűztem be, így minden kép duplaexponált lett. Ezt a véletlen balesetet igazi szerencseként könyveltem el. Később, amikor komolyabban kezdtem foglalkozni a fotográfiával, már nagyszabású képeket szerettem volna alkotni. A dokumentális érték mellett a fénykép textúrája, minősége és szemcsézettsége is egyre inkább foglalkoztatott. Az analóg fényképezés varázsa teljesen magával ragadott; a sötétkamra világa és az a lehetőség, hogy kézműves módon alkothatok képeket, elbűvölt. Az első pillanatokban megjelent a hibaizmus gondolata is, amely szerint az alkotó a hibákat a mű elfogadható részének tekinti – mesélte Fehér Vera.
A második díjas "I Can Light" című sorozat mögött egy érdekes inspiráció húzódik: a művész egy korábbi alkotásában, egy fotóra varrt világító kockában találta meg az alapötletet. Az alkotó azonnal érezte, hogy ez a kocka, a térbeli formáival és a geometriai testekkel, különleges szerepet fog játszani a jövőbeli munkáiban. Rendelkezésére álltak matematikai élvázmodellek, mint például hexaéder, kör alapú kúpos és kónuszos formák. Ezek a geometriai alakzatok lehetőséget adtak arra, hogy háromszögeket, négyzeteket és köröket formáljanak, végtelen kreatív játékot kínálva a különböző vetületek felfedezésére.
Utólag világosodott meg számára, hogy a kocka és a kúp által megformált alakzat valójában egy mély szimbolikát rejtett: a kisfiú születését, az édesapát, őt magát és a lányát, akik együtt négytagú családdá nőttek.
Az alkotáshoz kell a kifejezésvágy, hogy legyen mit mondani. Az egyetemen Szatmári Gergely volt Vera mestere. Alapvető elvárás volt, hogy legyen koncepció, üzenet, hiszen ez elemi része a fotográfiának. Azóta tudja, hogy az ő témája és vizualitása egy belső világ kivetülése, egy különös, atmoszferikus zaj, zavarba ejtő megérzés. Ahogyan megéli az életét. Misztikum, kis mágia, nőiség, a saját életéből naplószerűen kiragadott pillanatok. Koncepciómegvalósítások helyett visszafelé dolgozik: megérzésből, belső empátiából indul valamilyen irányba, majd utólag fejti meg a jelentését. Ez természetes önterápiaként is felfogható.
Az analóg technika és az archaikus eljárások felfedezése rendkívül izgalmas élmény. A kézműves laboratórium olyan lehetőségeket kínál, amelyek révén egy-egy elkészült műalkotás különleges patinával és textúrával gazdagodhat. A hibaizmus nem csupán a szívem csücske, hanem a szívem egyik izma is: kifejezésmódja magában foglalja a véletleneket, az esetlegességet és a hibákat is. Az "I can light" sorozat során a képi elemek között ott találhatók a szöszök, a kis foltok, a hívótálcában szívószál segítségével létrehozott buborékok, valamint a kitakarások és a cérnavarrás. Az utóbbi kissé destruktív jellegű, hiszen tűvel átszúrja a képet, amelyet mások cérnakesztyűvel óvatosan fognak meg. Mégis, ettől válik az egész olyan életszagúvá. Nem is tekintem hibának. Talán éppen ez az eljárás nyitja meg az utat a dokumentumérték és az igazság felé.
Ami az áradatból fennmarad, az a lélek mélyén rejlő emlékek és érzések szövevénye. Mint egy elárasztott táj, ahol a víz visszahúzódik, és csak a legszebb kincsek, a szívünkben őrzött pillanatok maradnak, hogy útmutatást adjanak a jövőnknek. Az áradat elmos mindent, de néhány dolog, mint a szeretet és a remény, megmarad, hogy erőt adjon a következő kihívásokhoz.
Lapunk tehetséges képszerkesztője, Gálos László, rendszeresen megjelenik kiállításokon itthon és külföldön. Az Alföldi Fotószalonon tavaly különdíjat nyert, ahogy arról már beszámoltunk. Idén a Virtual - Corpus Flooding című sorozatával harmadik helyezést ért el három különleges képével. „Régóta dolgozom a Virtual sorozaton, amelyet 2021-ben kezdtem el. Ez egy hosszú és alapos folyamat volt” – mondta. „Befejeztem ezt a munkát, legalábbis abból a szempontból, hogy már nem gyűjtök újabb képeket hozzá. Jelenleg azt kutatom, miként hat a digitális képalkotás és a közösségi média elterjedése összességében, valamint hogyan befolyásolják a bárki által készíthető és publikálható, jó minőségű képek a képekhez való viszonyunkat.”
A Virtualon belül számos altéma található, amelyek közül az egyik, a Corpus Flooding, különleges figyelmet szentel annak, miként alakul át az emberi test ábrázolásának stílusa és az aktfotókhoz fűződő viszonyunk. Ez a megközelítés lehetőséget ad arra, hogy mélyebben megértsük a testkép és a vizuális kultúra közötti összefüggéseket, valamint a modern társadalom esztétikai normáit.
Az emberi test fényképezése mögött sokféle motiváció húzódhat meg. Az aktfotózás egy valóban gazdag és sokszínű terület, amely magában foglalhat művészi kifejezést, dokumentarista megközelítést, tudományos vizsgálatokat vagy éppen erotikus tartalmakat. Azonban a mai digitális világban, ahol az információk és képek özönlenek ránk, könnyen elveszik a különbség a különböző megközelítések között. Az aktok szépsége és jelentése gyakran háttérbe szorul a folyamatosan áramló képi tartalom tengerében.
A művész éppen azt kívánta megjeleníteni, hogy miként tűnnek el az emberek a társadalmi tudatból. Olyan egyéneket keresett modellnek, akiknek hivatása szorosan kapcsolódik a meztelenséghez, akár ténylegesen, mint a szexmunkások, vagy a közvélemény által úgy definiált, mint a művészek. A résztvevők vállalták, hogy harminc napon keresztül, naponta készítenek magukról egy digitális aktszelfit, szabadon, ahogy ők elképzelik. A sorozatban tizenhárom ember vett részt, összesen harmincezer fotóval gazdagítva a projektet. Ezeket a képeket elküldték a művésznek, aki algoritmusok segítségével feldolgozta őket, és digitális montázsokat alkotott, amelyekben átlagosan harminc kép található. Végül a körülbelül hatvan befejezett alkotást egy XIX. századi technikával üvegre vitte. A célja az volt, hogy bemutassa, a hatalmas mennyiségű képből mennyi marad meg a tudatunkban, és mennyit érzékelünk valójában. A kiállított három kép egyikén Syporca Whandal médiaművész és performer látható.
Kizárólag üveglapra és polaroid filmre készít művészi felvételeket, esetenként lyukkamerát is bevet. Ebben a digitális korban, ahol a képek özönlenek, nem könnyű kiemelkedni egy fotográfus számára; azonban ő nem is vágyik erre, hiszen nem ez a művészete lényege. Szinte mindenki zsebében ott lapul egy mobiltelefon, ami lehetővé teszi, hogy bárki kifejezze kreativitását. A hatalmas mennyiségű kép azt jelenti, hogy sok kiváló alkotás is születik, sőt, a művészi igénnyel készült képek száma is folyamatosan bővül. De a minőség aránya változatlan marad, tette hozzá: a zseniális elmékből mindig kevesebb van, mint a tehetségtelenekből.
A színvonal megtartása mellett elkötelezveA rangos tárlat mögött álló egyik szervező, Nagy István, a Szentesi Fotókör vezetője lapunknak hangsúlyozta, hogy évek óta arra törekednek, hogy vidéken is olyan kiállítást valósítsanak meg, amely megfelel a legmagasabb szakmai elvárásoknak. "Az Alföldi Fotószalon hazánk egyik legjelentősebb fotóművészeti rendezvényei között szerepel. A szűkös pénzügyi keretek ellenére a Szentesi Fotókör tagjai rengeteg önkéntes munkát fektetnek a tárlat megvalósításába" - mondta a fotóművész. A kiállítás Szentesen, a Tokácsli Galériában látogatható november 15-ig, cikkünk online verziójában pedig válogatást találhatnak az ott bemutatott alkotásokból.
